Lifestyle

Ilyen nehéz az életben gólt rúgni, ha a mélyszegénységből érkezel

Speciális futballkapu segítségével hívja fel a figyelmet a Persil kampánya.

Az idei nyáron a sporté a főszerep. A Persil nagyszabású jótékonysági kampánya ennek mentén szerez „tiszta örömöt” azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik megfelelő sporteszközök híján nem élhetik át a felszabadult sportolás élményét. A kampány részeként a Persil egy különleges molinóval ellátott kispályás futballkaput is elhelyezett Budapesten, amelynek célja, hogy megmutassa mindenkinek, milyen nehéz hátrányból gólt rúgni.

Jótékonysági akció

Harmadik éve indítja el jótékonysági akcióját a Persil, amelynek célkitűzése, hogy ott segítsen, ahol a legnagyobb a szükség. Ezért a Persil 2024-es kampánya során a tiszta ruhák biztosításán túl a gyerekek sportolását is támogatja, hogy fizikai egészségük mellett közösségi szellemük is erősödni tudjon. Sok helyen azonban nem állnak rendelkezésre még a legalapvetőbb eszközök sem ehhez, ezért a Persil idén négy hátrányos helyzetű kistelepülés gyerekekkel foglalkozó civil sportegyesületének juttat új felszereléseket.

Hogy felhívja a figyelmet a mélyszegénységben élő gyerekek helyzetére a vállalat, a kampány részeként egy kispályás futballkaput helyezett ki a népszerű fővárosi helyszín, a Budapest Garden területén. A célba lövés játék szórakoztató és interaktív élményét vonta be a kampánykommunikáció legfontosabb üzenetébe: a mélyszegénységben élő gyermekek számára ugyanis egyáltalán nem „üres kapura” kell lőni. Az eszközön elhelyezett molinó ugyanis alaposan megnehezíti a gólszerzést – csak úgy, mint az életben való boldogulást az a hátrány, amit ezeknek a gyerekeknek nap mint nap le kell küzdeniük. A futballkapu-installációval július végéig, azaz a kampány zárásáig találkozhatnak az arra járók a helyszínen.

Három hónapra elegendő mosószer

Az esélyegyenlőség jegyében a Persil adománygyűjtési akciójában bárki részt vehet, aki július 1. és július 31. között Persil terméket vásárol, mivel a vállalat minden egyes eladott termék után 20 forint értékű adományt juttat el a rászorulókhoz. Emellett több mint 1200 család számára biztosít három hónapra elegendő mosószert.

A #tisztaruhátmindenkinek felhívással Magyarország legnélkülözőbb településein élő családokat támogat a Persil: 2022 és 2023 során évente körülbelül 500 000 kg tiszta ruhához elegendő mosószert osztott ki a vállalat az Új Start Alapítvánnyal karöltve. Emellett az ország legszegényebb községeiben több mint 5000 háztartás részesült termékadományban, több mint 40 hátrányos helyzetű gyermek kapott ösztöndíj-támogatást, valamint a szociális hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatásáért dolgozó Biztos Kezdet Gyerekházak 176 intézményébe juttatott el fél évre elegendő Persil mosószert.

További információk a programról a www.persil.hu oldalon találhatóak.

Lead fotó: Budapest Garden

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Lifestyle
Nem csoda, hogy Boris névre keresztelték ezt a ciklont, ami elég morcos időjárást okozott. Közben a Duna vízszintje emelkedik.
Lifestyle
Ősz közeledtével az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válik: a reggeli hideg, a ködös, esős napok mind megnehezítik a közlekedést.
Fashion&Beauty
Összegyűjtöttünk 4 tartós és csábító parfümöt, amit érdemes kipróbálnod ebben a szezonban.