Olyan kihívás elé állították Marics Petit, hogy nem bírod ki nevetés nélkül – Videó

Sokan nem értik a mai fiatalság nyelvezetét, de ez a kilencvenes években sem volt másképp – akkoriban is rengeteg szleng kifejezés hódított. Vajon mennyire ismerik ezen szavak jelentését a Demjén-film szereplői, Marics Peti, Márkus Luca, Kovács Harmat és Kirády Marcell?

Kihívás

Alig több mint 1 hónap múlva, december 12-én a mozikban érkezik az év legjobban várt magyar zenés, romantikus vígjátéka, 1994-ben játszódó Hogyan tudnék élni nélküled?. A javarészt idén tavasszal és nyáron forgatott, Orosz Dénes rendezésében megszületett film olyan sztárok, fiatal tehetségek közreműködésével készült, mint Marics Peti, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca, Kirády Marcell, Kovács Harmat, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs és Markó-Valentyik Anna. A hamarosan érkező produkció kapcsán a készítők mulatságos kihívás elé állították a szereplőket, akiknek az volt a feladatuk, hogy kitalálják, mit jelentenek a kilencvenes években főként fiatalok által használt menő szavak. Kíváncsi vagy, melyikük vizsgázott a legjobban? Galériánkban kiderül!

Marics Peti egészen képben van a szlengekkel kapcsolatban, de volt olyan kifejezés, ami rajta is kifogott.
Kattints a további képekért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.