Dubajba tényleg bármikor érdemes visszatérni!

És hogy miért is állítjuk ezt ilyen magabiztosan? Nos, azért, mert aki már járt itt az tudja, hogy milyen gyorsasággal épülnek fel itt az új szállodák, új látványosságok vagy nyitnak új éttermek, Igen, higgyék el, hogy akár egy fél év után visszatérve ide máris új arcát mutatja a város.
Azt is bátran állíthatjuk, hogy Dubaj mára a gasztronómiai egyik fellegvára lett. Az a nagyszámú különböző külföldi nemzetiség, aki itt él és dolgozik, nem csak a szokásait hozta magával, hanem a konyháját is. Így hát Dubajban szinte minden nemzetiség étterme, étele megtalálható, persze hihetetlen variációkban- a látványkonyháktól egészen a fine dining éttermekig minden van itt. És akár a Ramadán időszaka alatt is látogathatóak, hiszen teljes nyitvatartással üzemelnek.
A „nincs ott más csak felhőkarcoló és sivatag” sztereotípiától mára sikerült elvonatkoztatni, szerencsére a Dubajba látogatók többsége nyitott a kulturális, tradicionálisabb programokra is, melyek közül mindenképpen érdemes kiemelni a Sheik Mohammed Könyvtárat, amely már kialakításában is egyedi, hiszen egy nyitott könyvet formáz.
A könyvtár egyébként igazán 21. századi, teljesen automatizált, és a több millió digitális és nyomtatott olvasnivalón kívül egy külön emelet várja a gyerekeket, a tanulókat, sőt az épület legfelső emeletén egy különösebben nem ismert, de fantasztikus darabokat tartalmazó kiállítás is látogatható. Igazi különlegességekkel, mint amilyen az egyik első kiadású Shakespeare kötet.
A kulturális programok egyik legkedveltebbje a Sheik Mohammed Kulturális Megértés Központ szervezésében az ún. kulturális ebéd, amely alkalmával a helyi ételeken kívül a helyi szokásokról is bőven kaphatunk információt. Sőt, lehetőség van különböző privát programokra is, ilyen például az arab kalligráfiát oktató workshop, amelyet saját tapasztalat alapján nagyon ajánlunk. Múzeumokból sincs hiány, és nem feltétlenül a híressé vált Jövő Múzeuma az egyetlen , amelyet érdemes meglátogatni. A régi városrész egyik legszuperebb látványossága az Al Shindagha múzeum. Interaktív megoldásokkal segít abban, hogy alaposabban megismerhessük Dubajt a kezdetektől.
És ha már a közel- keleten járunk, ki ne hagyjuk az egyik legpihentetőbb programot- igazi török fürdő várja a látogatókat a Jumeirah Zabeel Saray Hotel wellness részlegében. Ez egész Dubaj egyik legismertebb spa-ja, a Talise Ottoman, ahol egy igazán kényeztető masszázs alkalmával talán kipihenhető az egész napos városlátogatás.
Ha pedig pihenésként inkább egy igazi sivatagi éjszakázást szeretnénk, akkor természetesen erre is van itt lehetőség, és nem is feltétlenül egy beduin sátorban, ami bár autentikusabb talán, viszont kevésbé komfortos a Terra Solisban található, szuper kialakítású szálláshoz képest.
Igazi sivatagi élmény ez, de már-már luxus kivitelben, cserébe még megfizethető áron. És hát ki ne szeretné kipróbálni, hogy milyen a sivatagban éjszakázás egy ilyen hihetetlenül szép kis házikóban a homokdűnék között, teljes nyugalomban?
Oldalak
