Ezt a kérdést tette fel az édesapa egy ülésünk alkalmával. Előtte ecsetelte, hogy a feleségével újra és újra kiabálásig feszült konfliktusokba csúsznak a gyerek füle hallatára, úgyhogy a választ bizonyára maga is tudta. Elkezdtünk hát arról beszélgetni, hogy ezeket a veszekedéseket miként tudnák az egészséges vita keretei közé vonni, mert egyetértettünk, hogy nem a konfliktusokban sérül a gyerek – sem a párkapcsolatuk –, hanem egymás bántásában.
FemAnyu
Megfigyeltétek már, hogy teljesen általánossá vált, hogy úgy beszélünk magunkról, mintha gépek volnánk, de legalábbis egy okoskészülék? „Teljesen le vagyok merülve!” – mondja anya. „És mi töltene fel?” – kérdezi apa. „Csak jár az agyam és nem tudok kikapcsolni.” – érkezik a válasz. „Min kattogsz ennyit?” Miközben azzal viccelődünk, hogy bárcsak megtalálnánk már azt a hangerő gombot a gyereken...!
A pelus elhagyása egy természetes folyamat eredménye, amire előbb-utóbb minden emberpalánta megérik. Talán ez az a mondat, amit érdemes kiragasztani a fürdőszoba tükörre, ha szülőként azt érezzük, hogy gyűlik némi feszültség bennünk a téma kapcsán. Tehát „természetes folyamat”, „időbe telik”, „meg fog érni rá”. És talán még a „mit ne tegyünk” listát érdemes tudatosítani magunkban a cél érdekében.
Az természetes, hogy óvodás koruk körül kapiskálni kezdik, hogy a szülők bizony nem tudnak mindent, ami velük történik. Ez egy izgalmas tapasztalás, ami teret ad a fantáziának. Nem szabad hazugságnak nevezni a kiszínezett történeteiket, bár kétségtelen, hogy ekkor fut át rajtunk először a félsz, „Nehogy hazudós legyen a gyerekem!”
Ha rákattintottál erre a címre, akkor minden bizonnyal éltél már rémes nyaralást, amit nem szeretnél idén megismételni. Szuper! Minden esélyed megvan rá, hogy ezúttal másként legyen, ha előre végiggondolod a buktatókat, amik igazán tönkre tehetik a nyaralást. Szerintünk nem a beázott sátor vezeti a listát.
Pici babával úgy érezhetjük, mintha széttöredezett volna az idő körülöttünk. Egyszerűen nem találjuk az összeillő darabokat, hogy legalább 60 egybefüggő percünk legyen valamire. Mitévők legyünk, hogy rátaláljunk az új egyensúlyra az első években? Kis-Márton Franciskát kérdeztem, aki maga is háromgyermekes édesanya, Kapcsolódó Nevelés oktató és mentálhigiénés segítő szakemberként kiemelt témája az öngondoskodás.
Felnőttként sokszor érezhetjük eszköztelennek magunkat olyan helyzetekben, amikor a kisgyermek akaratával találjuk szemben magunkat. Hétköznapi történés, amikor nagyon akar valamit a boltban, de mi nem vesszünk meg. A napokban belefutottam több ilyen jelenetbe, és nemcsak a bömbölő gyerekeket sajnáltam, hanem a szülőkkel is együtt tudtam érezni. Még a kiabálóssal, fenyegetőzőssel is, mert láthatóan eszköztelenségében beszélt hülyeségeket.
Várandósként talán mind abban a hiszemben vagyunk, „Velem nem történhet meg, hogy Down-os babám szülessen!” Gondoljuk, hisszük? Reméljük? Kerestem a jó kifejezést, miközben egy életszemléletet találtam Lugosi Dóri szavaiban, akinek négy gyermeke közül egy, váratlanul Down-babaként jött a világra – ami nagyot fordult aztán a szüleivel.
