Lifestyle

„Ha nem fejezed be, most rögtön hazamegyünk!” – De mi lesz akkor a bevásárlással?

Felnőttként sokszor érezhetjük eszköztelennek magunkat olyan helyzetekben, amikor a kisgyermek akaratával találjuk szemben magunkat. Hétköznapi történés, amikor nagyon akar valamit a boltban, de mi nem vesszünk meg. A napokban belefutottam több ilyen jelenetbe, és nemcsak a bömbölő gyerekeket sajnáltam, hanem a szülőkkel is együtt tudtam érezni. Még a kiabálóssal, fenyegetőzőssel is, mert láthatóan eszköztelenségében beszélt hülyeségeket.

Álltam már én is a másik oldalon. Pocsék érzés (és rettentő dühítő), hogy nem akarsz csalódást okozni a gyerekednek, de megvan a magad érve amellett, hogy most nem fogod megvenni neki azt a játékot a boltban. Ráadásul enne az érveknek erősebbnek kell lennie az ő kívánságánál, mert ezt kívánja a szülői felelősségvállalás. Egy-egy ilyen helyzetben a feladatunk sokkal fontosabb annál, minthogy a gyerek pillanatnyi kívánságát teljesítsük.

Nemet kell mondanunk

Mi vagyunk azok, akik először állítanak határt a gyerek vágyaiknak, ezért nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. Ha a gyerek fájdalmasan tanulja meg a határokat, mert rendszerint a kézfején csattan a „Nem szabad!”, akkor problémás viszonyba kerülhet a korlátokkal. Nem érti a kisbabánk, hogy miért vesszük el tőle az ételt, amikor dobálni kezdi, ahogy a totyogós sem, hogy miért nem viheti haza azt a babát a boltból. Ezért elsírja magát vagy bemérgesedik, csapkod. Ezeknek a korlátoknak a tanulása, elfogadása, a vágyaik késleltetése, a türelem képessége – akkor is, amikor anya nem látja –, egy tanulási folyamat. Ami javarészt példakövetésen alapszik, ezért csak elfogadó, türelmes és biztonságos légkörben fejlődnek ki egészségesen.

Hogyan?

Szemléletváltással: nem az a feladatunk, hogy azonnal elhallgattassuk a gyereket a boltban, bár kétségtelen, hogy elemi erővel törhet ránk ez a sürgető érzés. Sem az, hogy látványosan megdorgáljuk, ráolvassuk mindazt, amit pont nem szeretnénk benne megerősíteni: „Olyan akaratos vagy!” „Mindig ezt csinálod, addig követelőzöl, amíg meg nem veszem neked!” „Csinálhatsz bármit, nem érdekel, akkor sem kapod meg.” Ahogy az sem, hogy felkapjuk és kirohanjunk vele. Helyette abban érdemes megtalálni a szerepünket, hogy hogyan tudjuk erőszakosság nélkül meghúzni a határokat. Különböző életkorokban ez másként fest. Persze van összefüggés köztük, hiszen, ha pici korától kezdve zömmel jól kezeltük ezeket a szituációkat, akkor csak ráerősítenünk kell a későbbiekben. De nagyobb gyerekkel sem késő változtatni a hozzáállásunkon, így a helyzeten.

0-3 éves korban: mesés idegenvezetés

Monster Trucks

Óriási kerekek, őrült trükkök, egyedi karakterek. Ez a Hot Wheels Monster Trucks csapat. A járgányok, amik nem ismernek akadályt, keresztülgázolnak mindenen, és amikkel Monster Trucks live show rendezhető bármelyik gyerekszobában.

Ha még egészen kicsi totyogósod van, akkor abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy csodásan alakíthatod ezeket a helyezeteket. Biztos időt szánsz arra, hogy mindent megmutogass neki a boltban, a pultokat, mit honnan vesztek meg. Egyúttal tanítgathatod arra, hogy amit levett a polcról, azt vissza is kell tennie. A kezdeti lelkesedése után lesz olyan, amikor nem akarja majd visszatenni a zacskót, szorongatja vagy a földre dobja. Guggolj le mellé, nézz a szemébe kedvesen és mondd el neki, hogy „Itt a boltban meg lehet nézni ezeket a zacskókat, aztán pedig visszatesszük a helyére. Nézd, ahogy masíroznak!” – levehetsz egyet te is, ami szépen visszamasíroz a helyére, és várja a „társát”, ami még az ő kezében van. Így hívhatod játékra, példát mutatva. Aztán elköszöntök tőlünk, hogy továbbmenjetek és beletegyétek a kosárba azokat, akik veletek mennek haza.

Ezzel a mesés „idegenvezetéssel” a boltban erős határt lehet tartani anélkül, hogy ki kellene rángatni a gyerek kezéből a holmikat vagy rohangálni utána a boltban. Hiszen, ha lekötjük – vezetjük – a figyelmét, ha velünk kapcsolódik, akkor nem lesz szüksége keresni az újabb ingereket vagy „rosszalkodással” kivívni a figyelmünket. Ha valamit mégsem akarna visszatenni, akkor adhatunk egy utolsó esélyt, csak aztán lépjünk a tettek mezejére: „Mi van itt gyerekek? Látom, hogy ő se akar visszamenni a helyére a kezedből! Nézd csak, el se tudom venni tőled, úgy kapaszkodik hozzád! Ajjaj, mi lesz itt?” – színleled, hogy nem tudod elvenni a zacskót. Sanszos, hogy ő maga teszi vissza, hogy neked segítsen. De mondhatod azt is: „Megértem, hogy nem akarod visszatenni, ez most nehéz neked. Elindulok a pénztár felé, addig egyedül tedd vissza, rendben? Én oda se nézek!” – ha bólint, hogy rendben, akkor menj, mert a neki szavazott bizalom megdöbbentően erős hatással van a gyerekekre, vissza fogja tenni. Ezt érdemes gyakorolni más helyzetben is. De ha még nem áll készen rá, akkor választás elé is állíthatod: „Látom, ez most nem fog sikerülni és már mennünk kell. Elszámolok háromig. Ha háromra ideteszed a kezembe, akkor én teszem vissza a helyére. Ha odateszed a polcra, akkor kapsz egy nagy ölelés utána!”

4-6 éves korban: képzeletben teljesített vágyak

Ebben a korban feladatot adhatunk a bevásárlásnál egy rajzos bevásárlólistával. Feladatot, vagyis a figyelmünket, hogy „Ez igen! Hamar megtaláltad a kenyeret!”. Játékosságot, ahogy követjük a sorok között, vagy beültetjük a bevásárlókocsiba, hogy onnan navigáljon. És együttérzést, amikor nagyon, de nagyon szeretné azt a vagány autót! „Legszívesebben fognád és hazavinnéd, igaz?” – bátran mondjuk ki a vágyait, attól még nem kell teljesítenünk. Hagyjuk, hadd legyen övé pár percre a teljes figyelmünkkel együtt: „Milyen szép színe van! Nézd csak a kerekeit!” Aztán hozzuk ki belőle: „Ezt most nem fogjuk megvenni. Szerinted le tudjuk rajzolni otthon? Én biztos emlékezni fogok rá! És te?” Szóba hozhatjuk az autós könyveit, az otthoni autóit, hogy szerinte melyikre hasonlít a legjobban stb., miközben egyre távolodunk a polctól, ahova visszatettük a játékot.

Iskolás korban: megbeszélés tárgya

A kisiskolások már jobban értik az egyszerű nemet, de még ők is keveredhetnek kihívást jelentő helyezetekbe egy játékboltban. A mai világban szörnyen könnyű mindig újra és újra vágyni, hiszen reklámok vesznek körül. Egy időben nekünk bevált, hogy a boltban lefotózhatta azokat a játékokat, amiket nagyon szeretett volna megkapni. Megbeszéltük, hogy jeles napokon ebből választhat majd, amit megnyugtató egyességnek vett. A kevesebb mindig több. Irányítsuk a figyelmüket a strapabíró, jó minőségű játékok felé, amit több éves használat után még tovább ajándékozhatnak rászoruló gyerekeknek, így tapasztalva egy más fajta örömöt, amit az egykori kedvenc nyújthat.

leadfotó:123rf.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...
Sztárok
Szalad az idő, és Jákob Zoltán lánya 18 éves lett. A milliárdos és a gyereke inkább szolid bulira szavaztak.
Lifestyle
Merész dolog még olyannak is kiadni a jelszavunkat, akit jól ismerünk. A modern technika viszont felvet pár kérdést, amit érdemes kitárgyalni.
Sztárok
Michael Sheen színész, aki András herceget alakította a Botrány királyi módra című filmben, nemrégiben megdöbbentő kijelentést tett a néhai királynő férjével, Fülöp herceggel kapcsolatban.
Sztárok
Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté nem csak örök szerelmet fogadtak egymásnak anno, de családot is alapítottak. Előbbi most olyan témába merészkedett bele, amit nem szoktak erőltetni.