Mindentől távol: így néz ki a világ legmagányosabb helye, ahol garantált az egyedüllét
Kemény építkezés és magányos munka
1868-ban ideiglenes jelzőfényt építettek, hogy tesztelni tudják a szikla stabilitását – ez a szerkezet kibírt néhány évet a viharos, jeges időjárási viszonyok ellenére is, ezért a mérnökök úgy döntöttek, hogy egy állandó világítótorony is építhető a zátonyra. A folyamat végül öt hosszú és nehéz évet vett igénybe, a munkásoknak pedig minden tavasszal kvázi elölről kellett kezdeni az építkezést, ugyanis az előző évi téli vihar és jég gyakorlatilag újra és újra megsemmisítette a korábban elkészített részeket. Az időjárás azonban nyáron is hátráltatta a folyamatot, ugyanis ilyenkor a tomboló viharok lassították az építkezést. A tornyot végül 1882-ben fejezték be, és gyakorlatilag minden megtalálható benne, ami a napokig tartó őrködéshez kell: a hét szinten található több hálószoba, konyha, és még egy olvasóterem is. Az élet azonban a felszereltség ellenére sem volt egyszerű ebben a toronyban, hiszen a magány gyakorlatilag teljesen kikészítette az őröket, akik nem vihették magukkal sem barátnőjüket, sem pedig családjukat, ami csak még jobban erősítette bennük a honvágyat. A kínzó egyedüllét általában három hétig tartott, ezután jött a váltás. A legtöbb őr teljesen belebetegedett a szolgálati idő alatt a magányba, hiszen nem voltak látogatók, és ők sem hagyhatták el a tornyot. Közel s távol csak víz vette őket körül, egy ember azonban rekordot döntött: Louis Wilksnek, aki 20 hosszú éven át volt toronyőr, egyszer sikerült kibírnia 99 napot a toronyban egyhuzamban.
Cikkünk még nem ért véget, lapozz!
Oldalak
