Csodaszép fotók: még mindig imádja a testét a ma 72 éves Helen Mirren

Nem fél megmutatni testét

A még mindig csinos színésznő sosem tartott attól, hogy esetleg megutálják vagy elítélik a szakmában – pedig lett volna rá esély. Első filmjei között is akadtak, melyekben ledér öltözetben vagy éppen semmiben kellett játszania. Az egyik ilyen filmje volt az 1979-es Caligula, melynek vágatlan verziójában keltett nagy feltűnést a fiatal színésznő. Fiatalabb éveiről elmondta, utálta, hogy sokan inkább a külsejére voltak kíváncsiak, mint szerepléseire.

Nemrégiben a L'oreál kérte fel, mint nagykövetet és a fotózáson elárulta, mindig is aggódott kinézete miatt. Azonban rájött, ahogy sok más kolléganője, hogy egy bizonyos kor után, már nem kell megfelelnie. Felszínesség ide vagy oda, Helen a mai napig csodálatosan néz ki, akár ruhában van, akár nem. Nem is csoda, hiszen megteheti, ha nudista strandokra jár. A naturalista szokásait mutatta már meg képernyőn is, de ugyanígy volt, hogy szabadszájúsága is felszínre tört. Helen Mirren egy igazi élő legenda.

Helen Mirren mindenkit leiskolázott Cannes-ban – Imádjuk és kész

Nem tudunk már több jelzőt kitalálni, amivel leírhatnánk azt a csodát, aki Helen Mirren.

Fotók: Pinterest, ranker.com , Leadfotó: the-pool.com

Oldalak

Video Bemutatjuk a 2024-es Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságát
Sztárok
Majka és Hajni már nagyon régóta alkotnak egy párt. Előbbi talán nem is gondolta volna, hogy egy férfi elő fog tűnni a párja múltjából.
Lifestyle
A Nyilast nem kíméli a sors és stresszes hónap elé néz. Íme az október havi egészség horoszkóp.
Sztárok
Ha még te sem szerezted be az őszi, átmeneti kabátodat, akkor mutatunk egy olyat, amit imádni fogsz.