Kamilla megteszi, amit Diana sosem tudott: ebben az egy dologban mindig is ügyesebb volt, mint a hercegné

A brit uralkodó családról általánosságban elmondható, hogy tagjai nagyon hagyománytisztelők, és évtizedek óta ragaszkodnak bizonyos szokásokhoz – Kamilla királyné azonban bizonyos tekintetben kakukktojásnak számít, ezzel a tulajdonságával pedig egy lépéssel megelőzi a néhai Diana hercegnét.

Kevesen tudják azt, amit ő

Mint ahogyan arról a Femcafe.hu is beszámolt, Kamilla fia, a most 49 esztendős Tom Parker Bowles az egyetem elvégzése után egy kiadóvállalatnál helyezkedett el, és az első pillanattól kezdve olyan témák érdekelték, melyek elsősorban a gasztronómiával kapcsolatosak. Szerzői pályafutása alatt számos szakácskönyvet dobott piacra, idén pedig megjelent legújabb kötete, a Főzés és a korona: Királyi receptek Viktória királynőtől III. Károly királyig, amelyben bemutatja édesanyja, illetve a jelenlegi uralkodó étrendjének jellegzetességeit. A házaspár étkeztetéséért elsősorban Mark Flanagan királyi séf a felelős már évek óta, az alapanyagokat pedig rendszerint a királyi rezidencia veteményeskertjéből szerzi be, melyet egyébként maga Károly szokott előszeretettel gondozni. Ám az író más, korábban nem ismert érdekességeket is feltár a royalok rajongói előtt a Buckingham-palota kulisszatitkait illetően, melyek közül az egyik a királynéval kapcsolatos – ennek köszönhetően pedig kiderül, milyen régi tradícióval szakított az előkelőség. A részletekért olvass tovább a galériában!

Egy korábbi cikkünkben mér betekintést nyújtottunk Károly és Kamilla meglepő étkezési szokásaiba: többek között például fény derült arra, hogy az uralkodó általában kihagyja az ebédet, helyette inkább teázni szokott.
Kattints a további képekért!

Habár a későbbi Károly király Diana Spencert vette feleségül, házasságukat - számos egyéb tényező mellett - beárnyékolta, hogy Wales hercege a 80-as években újraforrósította egykori szerelmét Camilla Bowles-szal.

Leadfotó: Victoria Jones - Pool/Getty Images

Forrás: Discover Britain

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.