Egészség

Az orvosoknál is eredményesebben gyógyít az erdő - Íme a fák közelségének 6 jótékony hatása

Nem lehetünk elég hálásak, ha olyan környéken lakunk, ahol rengeteg fa, netán egy egész erdő is van. A zöld és a barna különböző színeiben játszó rengetegnek ugyanis annyi jótékony egészségügyi hatása van, hogy alig lehet megszámolni. Mi most hatot sorolunk fel; reméljük, meggyőzünk arról, hogy érdemes minél több időt a lombok alatt tölteni!

Segítenek lélegezni

A fák hihetetlen mértékben képesek mérsékelni a légszennyezést, hiszen csökkentik a levegő szén-dioxid-koncentrációját azáltal, hogy a fotoszintézishez felhasználják ezt a molekulát. Egy kutatásból ráadásul az is kiderült, hogy a lombhullató fák sokkal több illékony szerves vegyületet (amik megtalálhatóak többek között az autók kipufogógázában) képesek felvenni, mint azt eddig a szakemberek sejtették – egész pontosan 40%-kal többet, ami elég jelentős. A fák áldásos tevékenységének hála tisztább levegőt szívhatunk, és kevesebb az esélyünk a légzőszervi megbetegedések kialakulására.

Meggyorsítják a gyógyulást

Ha valaki súlyos betegségben szenved, annak mindenképpen jót tesz, ha egy erdőre néző szobában gyógyul. Nem véletlenül telepítik a szanatóriumokat nyugodt, fás részekre! Csak egy példa: egy pennsylvaniai kórházban azok a betegek, akik erdőre néző szobában feküdtek, gyorsabban erőre kaptak, mint azok, akiknek egy épület falát kellett bámulniuk. A vizsgálat egyébként 1972 és 1981 között zajlott: a kutatók azt is tapasztalták, hogy utóbbi csoport sokkal több fájdalomcsillapítót kért, és nehezebben birkózott meg a problémákkal.

Csökkentik a stresszt

A fák közelsége nem csak a testi, hanem a lelki gyógyulást is elősegíti. Több kutatás is bizonyítja, hogy azok, akik zöld környezetben élnek, kevésbé szenvednek a depresszió, a stressz szervezet- és elmeromboló tüneteitől. A fák ugyanis olyan gyorsan képesek csökkenteni a stresszhormonok, vagyis a kortizol szintjét, mint semmi más, emellett pedig a vérnyomást is szabályozzák. A kortizolt egyébként a mellékvese termeli, és állandóan jelen van a szervezetünkben: ha nem termelődne, nem élnénk túl a stresszt, ám az sem jó, ha túl sok van belőle, ugyanis ilyen esetben túlpörög a szervezetünk.

Fotó: pexels.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!