Egészség

6 ok, amiért magától változik a hajad színe - Ezekre nem is gondolnál

Időnként előfordul, hogy a haj színe és állaga megváltozik, a szőke bebarnul, az egyenes begöndörödik. Ennek hátterében számos egyszerű ok állhat, amelyről nem is gondolnád, hogy hatással van a hajtincseidre!

1. Stressz

Ha úgy vetted észre, hogy a hajad színe és állaga az utóbbi években megváltozott, az valószínűleg nem a véletlen műve. Amikor például egy párkapcsolati krízisen mész keresztül, vagy a munkában egy ideig jobban kell teljesítened, mint addig bármikor, akkor a stressztől bizony a hajad is sokkolódik. Ennek eredményeképpen három hónappal később azt veheted észre, hogy a hajszálak színe megváltozott, de fokozott hajhullást is tapasztalhatsz. A jó hír, hogy mindez csak átmeneti, 1-2 hét alatt visszaáll minden a normális kerékvágásba.

2. Hajszárító és hajvasaló

A hajszárító és a hajvasaló napi használata egyáltalán nem tesz jót a hajnak, ugyanis mindkettő erősen szárítja azt. A forró sütővassal ráadásul nyomást is gyakorolunk a hajszálakra, amelyek emiatt akár súlyos sérüléseket szenvedhetnek. Ennek eredményeképpen frizurád kivilágosodik, a szálak pedig olyanná válnak, akár a drót. Amennyiben nem tudsz hajsütővas nélkül élni, mindenképpen kerámia bevonatú verziót válassz, ezek ugyanis kevésbé károsak.

3. Kémiai eljárások

A profi fodrászok szerint a szőkítő használata hosszú távon borzasztóan káros a hajnak, egy idő után ráadásul a színeredmény sem olyan lesz, mint amilyet vártunk. A keratinos és a brazil hajegyenesítést sem ajánlják, ezek szintén gyengítik és elszínezik a hajat.

Kattints a további okokért!

Fotók: lionessegiveaway.com, hiffingtonpost.com, i24women.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Sztárok
Nemrég Rónai Egon is felbukkant Kadarkai Endre A nagy dilemma című műsorában, ahol elmesélte, hogyan vette fel újra a kapcsolatot a testvérével, akit tízévesen látott utoljára.
Sztárok
Vilmos és Katalin nyilvánossá tették 2024-es karácsonyi üdvözlőkártyájukat, ami természetesen rajongók millióinak szívét forrósította át, ugyanakkor a walesi hercegi pár szakított egy veretes ünnepi...
Sztárok
Egyre nőnek Meghan Markle félelmei, ha pedig beigazolódik a gyanúja, a hercegnére megpróbáltatásokkal teli időszak vár.
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.
Lifestyle
A megfelelő beállításokkal és odafigyeléssel hatékonyan csökkentheted annak esélyét, hogy lehallgassanak vagy kémkedjenek utánad.