Ránija királyné olyan kosztümben mutatkozott, hogy egy pillanatra mindenkinek elakadt a szava

Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.

Sikkes összeállítás

Jordánia imádott királynéja, Ránia hétfőn az Ammánban található Rosary Sisters Visitation Home nevű intézményben tett hivatalos látogatást – az 1996-ban alapított létesítmény 56 hálószobával rendelkezik, és idős apácák gondozását biztosítja. Ottléte során Őfelsége találkozott Munther Isaac tiszteletessel, a betlehemi evangélikus karácsonyi templom lelkipásztorával, valamint az otthon igazgatójával, Madeleine Dababneh nővérrel is, akik mind nagy örömmel fogadták az érkezését. II. Abdullah felesége az épület bejárása és a lakókkal, illetve a személyzettel való beszélgetés során kifejezte háláját az apácák hazájában, valamint külföldön végzett humanitárius munkájáért. Az alkalomra méltó módon öltözött fel: egy rendkívül sikkes összeállítás mellett tette le a voksát, amiben még önmagát is sikerült túlszárnyalnia. Galériánkban megmutatjuk, milyen remekül festett benne:

Az időtlen stílus megtestesítőjeként is emlegetett Ránija ezúttal is tanúbizonyságot tett arról, hogy a kisujjában van a kifinomult elegancia, és olyan kiváló érzékkel alkotja meg outfitjeit, hogy szinte az egész világon nincs párja.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Carlos Alvarez/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Sztárok
Marsi Anikó nem olyan rég az exével is farkasszemet nézett a Legyen Ön is milliomosban, mivel ugye Palik László vezette a műsort.