Teljesen tönkreteszi a szíved ez az 5 étel: ne fogyaszd őket, ha jót akarsz magadnak

Ha nem szeretnéd károsítani létfontosságú szerved, akkor mindenképp óvakodj ezektől az élelmiszerektől.

Nem tesznek jót testünk motorjának

A szív az emberi test egyik legfontosabb szerve, amely a keringési rendszer központi elemeként működik. Fő feladata a vér folyamatos pumpálása az ereken keresztül, ezáltal oxigént és tápanyagokat juttat a sejtekhez, illetve eltávolítja az anyagcsere során keletkező szén-dioxidot és más salakanyagokat. Szerepe tehát létfontosságú: biztosítja a szervezet homeosztázisát, vagyis a belső környezet állandóságát, és fenntartja az életet támogató biológiai folyamatokat. Éppen ezért érdemes óvni, ahogy csak lehet, ebben pedig hatalmas szerepe van a megfelelő étkezésnek, valamint a rendszeres mozgásnak - hogy melyek azok az élelmiszerek, amelyek nagyon rosszat tesznek a szív egészségének, éppen ezért érdemes messziről elkerülni őket, azt galériánkból megtudhatod!

Ahogyan a Mirror is írja, Dr. Lott akupunktúrás szakember szerint nem árt, ha tisztában vagyunk azokkal az ételekkel, amelyek nem tesznek jót a szívnek, így érdemes őket teljesen elkerülni, de legalábbis csökkenteni a fogyasztásukat.
Kattints a további képekért!

Bár idehaza - ahogyan a világ minden táján - szívesen fogyasztják az emberek ezt a konzerves finomságot, nem árt vele óvatosnak lenni, legalábbis ezt sugallja egy tanulmány.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...