A laktózérzékenyek csodaszerei - A tej legjobb alternatívái

Megosztó véleményeket lehet hallani a tejről. A termék fogyasztását illetően úgy tűnik, időszakonként több ellenzője vagy támogatója is akad, akik tudományos tényekkel próbálják alátámasztani állításaikat. Ugyan egyre inkább hallhatjuk, hogy a tejalapú élelmiszerek „egészségjavító” hatásáról szóló kijelentések megdőlni látszanak, mégis nehezen válnánk meg kedvenc tejeskávénktól vagy egy pohár vaníliás pudingtól. Szerencsére akadnak egészséges változatai is ezeknek, amiket a laktózérzékenyek is bátran fogyaszthatnak!

Mégsem az, aminek hittük?

Mára már egyre inkább azt tartják, hogy a tej mégsem az a tökéletes tápanyag, amely a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt remek választás. Erre a megállapításra elsősorban azok a vizsgálatok adnak okot, amelyek a gyermekkori inzulinfüggő cukorbetegségeket vonják párhuzamba a tehéntej rendszeres fogyasztásával. Az egyik ilyen kutatás eredménye azt mutatta, hogy azok a csecsemők, akik a születésük után az első nyolc napban fogyasztottak tehéntejet, később kétszer nagyobb eséllyel váltak cukorbeteggé.

Még a csontokat is károsítja?

Egy korábbi ausztrál felmérés szerint a rendszeres tejfogyasztó idősek körében megkétszereződött a csonttöréses esetek száma, és ugyanez az eredmény jelentkezett azon nők körében, akik 12 éven át naponta akár 3-szor is fogyasztottak az állati fehérjéből.

Sokszor halljuk, hogy a tejben fellelhető magas kalciumtartalom járul hozzá leginkább a csontok egészségéhez. De hiába található benne kalcium, ha ebben a formában szervezetünk számára hasznosíthatatlan. Az állati eredetű felesleges fehérjemennyiség megemeli kalciumszükségletünket, így semlegesíti a savas fehérjék lebontott részeit. Ennek végeredménye a csontritkulás.

Fotók: emagrecercomendo.com.br, aarp.org

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...
Sztárok
Szalad az idő, és Jákob Zoltán lánya 18 éves lett. A milliárdos és a gyereke inkább szolid bulira szavaztak.