Megelőzhető: csak 8900 lépés naponta, és nem kell félnünk ettől a súlyos betegségtől
A jótékony hatások még a szerény testmozgás szintjén is megfigyelhetők.
Hihetetlen eredmény
Egy tanulmány kimutatta, hogy a fizikai aktivitás befolyásolja az idősebb felnőttek neurodegeneratív betegségeinek kialakulását, valamint már napi kevesebb, mint 9000 lépés is megvédi az agyat az Alzheimer-kórral szemben. A kutatócsoport 182 résztvevővel végezte el a vizsgálatot, az alanyok átlagéletkora pedig 73 volt. A vizsgált csoportba olyan egyének tartoztak, akik szervezetében magas volt a béta-amiloid tartalom – egy olyan protein, amely az Alzheimer-kór jelenlétére utal. A résztvevőket arra kérték, hogy csípőjükön viseljenek lépésszámlálót, amivel megmérték a napi lépések számát. A vizsgálathoz szükséges adatokat 2010. áprilisától 8 éven át gyűjtötték a Massachusettsi Általános Kórházban.