Ezért alszol rosszul! 5 káros szokás, amit elkövetsz, és még csak észre sem veszed

A kevés, vagy rossz minőségű alvás számos kellemetlenséget okozhat a mindennapok során, nem beszélve arról, hogy hosszú távon az egészségnek sem tesz jót – ha azonban elhagyjuk az alábbi 5 káros szokást, rövid időn belül jelentős változást tapasztalathatunk.

Tiltólistás tevékenységek

Korunk egyik aktuális és jellemző problémája, hogy manapság egyre többen szenvednek kialvatlanságtól, esténként ugyanis nehezen merülnek álomba, esetleg nem egy alkalommal ébrednek fel az éjszaka folyamán – ennek több oka is lehet, az egyik legfontosabb azonban az, hogy olyan tevékenységeket végeznek közvetlenül lefekvés előtt, amik nehezítik azt, hogy nyugovóra térjenek. Ám ha jobban belegondolunk, egy hosszú távon korántsem tréfa, hiszen a rossz minőségű alvás számos betegség okozója lehet – ilyen például az immunrendszer gyengülése, vagy az agyműködés lassulása, emellett rossz hatással lehet a mentális egészségre és hangulatingadozást okozhat. Galériánkban eláruljuk, melyek azok a tiltólistás dolgok, amiket sosem lenne szabad álomba szenderülés előtt csinálni:

Ha másnap reggel kipihenten szeretnénk ébredni, tanácsos lefekvés előtt nagy ívben elkerülni a habzsolást – legyen szó egészséges ételekről vagy ínycsiklandozó nassolnivalókról. Ez ugyanis emészti zavarokhoz vezethet, amitől nehezebben alszunk el; éppen ezért érdemes a nap legutolsó étkezését lefekvés előtt 2-3 órával időzíteni.
Kattints a további képekért!

Első blikkre talán túlságosan triviális dolognak tűnhet, ez azonban csak a felszín: valójában nagyon is sokat elmond rólunk, hogy az ágy melyik oldalán szoktuk álomra hajtani a fejünket.

Leadfotó: 123rf
Forrás: Bors

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Home&Design
A mai modern világban, amikor az ünnep már szinte a fogyasztói társadalom csúcsra járatása lett, különösen izgalmas visszatekinteni a múltba, és felfedezni, milyen egyszerű, de mégis szívből jövő...
Lifestyle
Kijelenthetjük, hogy a fagyasztó egy igazi áldás, ám ha gyorsan jegesedik, nagy bosszúságot tud okozni – szerencsére azonban van egy kiváló házi szer, aminek segítségével garantáltan orvosolható a...
Christmas
Ma már tengernyien döntenek úgy, hogy nem vesződnek a vágott fenyővel, és műfenyőt díszítenek fel karácsonyra. Azonban mennyire lesz ez tartós?
Sztárok
A minap a sussexiek közzétették karácsonyi képeslapjukat, melyen látható Archie és Lilibet is, ám csak hátulról – annak, hogy arcuk nem szerepel a fotón, nyomós oka van.
Sztárok
Károly király leült beszélgetni idősebbik fiával, Vilmos herceggel és finoman arra utalt, aggódik a trónörökös feleségéért, Katalin hercegnéért.
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez általában jól választja ki az outfitje darabjait, a minap viszont egy olyan nadrágra esett a választása, amit nem biztos, hogy mindenki szívesen magára öltene.