Lifestyle

A szívéhez kapott a taxis, amikor meglátta, mire vetemedik az utas a hátsó ülésen: az illető ekkorra már az összes ruhájától megszabadult

A taxisofőr még december 7-én vette fel az utast a kocsijába, és akkor kezdett gyanút fogni, amikor furcsa zajt hallott a hátsó ülésről.

Nem akart hinni a saját szemének

Gyanútlanul vett fel egy ártalmatlan külsejű utast a taxisofőr Polk Cityben (Florida államban), még december 7-én. A pasas naivan azt gondolta, csak egy átlagos fuvar következik, az élet azonban hatalmas meglepetést produkált a férfi számára.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A Polk Megyei Seriff hivatala még egy bejegyzést is közzétett az esettel kapcsolatban, méghozzá az X felületén. Arról írtak, hogy az említett napon, nem sokkal délután 3 óra előtt az Uberhez hasonló vállalat, a Lyft felvette velük a kapcsolatot, és bejelentést tettek egy rendhagyó és roppant kellemetlen esettel kapcsolatban, amit az egyik sofőrjük jelzett nekik.

A taxis elmondta: miután felvette a kocsijába az utast, furcsa morajlást hajlott. Erre a háta mögé pillantott, és olyasmit látott a hátsó ülésen, amitől egy másodperc alatt sóbálvánnyá dermedt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.