Katalin miatt figyelmeztette fiát Károly: a király szerint Vilmos neje Diana sorsára juthat

Károly király leült beszélgetni idősebbik fiával, Vilmos herceggel és finoman arra utalt, aggódik a trónörökös feleségéért, Katalin hercegnéért.

Tanácsot adott neki

Diana és az akkor még walesi hercegi címet viselő Károly 1981-ben kötött házassága néhány év alatt futott zátonyra, s bár ők egy ideig próbálták mindezt elhallgatni a nagyérdemű előtt, a média kiszagolta a problémákat és nyilvánosságra hozta a titkot, miszerint a válás hátterében a jelenlegi uralkodó Camilla Parker-Bowles-szal folytatott viszonya állt. Két évvel azután, hogy hivatalosan kimondták köztük a válást, a hercegné halálos autóbalesetet szenvedett, ezért Károly éveket várt még arra, hogy megkérje szeretője kezét, akivel 2005-ös esküvőjük óta kitartanak egymást mellett jóban-rosszban. S habár úgy tűnik, Őfelsége valóban boldog, menye, Katalin miatt rettenetesen aggódik, és nem csupán az év elején diagnosztizált rákbetegsége miatt – mint kiderült, a 76 éves előkelőség attól fél, a háromgyermekes édesanya néhai felesége sorsára juthat. A részletekért olvass tovább a galériában!

Mint köztudott, Diana nagyon boldogtalan volt a szerelmet nélkülöző házassága miatt, ehhez pedig Károly hűtlensége is jelentősen hozzájárult. „Miért nem szeret engem? Tényleg nem értem. Mindennel próbálkoztam, igyekeztem alkalmazkodni a kívánságaihoz, még akkor is, ha nem mindig értettem egyet vele. Nincs köztünk semmi gyengédség, és mindig egyedül vagyok. Csak szeretetre vágyom. Nem bírom így tovább. Azt várják tőlem, hogy szó nélkül folytassam, de hogyan tehetném ezt?” - panaszolta egykor a néhai hercegné a tánctanárának, Anne Allennek.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images For Buckingham Palace

Forrás: FOX NEWS

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...