A Nagy Duett: a nézők Nagy Feróék után ezt a párost akarják hazaküldeni

A Nagy Duettből ezúttal Nagy Feró és Molnár Anikó estek ki. A nézők már az előző adásban is támadták őket, de még a kiesés után sem fogták vissza magukat.
A kommentelők már azt is tudják, kiknek kellene a következő műsorból távozni
A Nagy Duett, a TV2 egyik legnépszerűbb zenés show-műsora, hét év kihagyás után tért vissza a képernyőkre. A műsorban hírességek és profi énekesek alkotnak párokat, hogy közösen, szórakoztató és látványos produkciókat mutassanak be. A visszatérés nagy várakozást keltett, és az új évad eddig izgalmas pillanatot hozott. Persze a közönség nem fogta vissza magát, ha kritizálni kellett valamit. Az ő véleményük persze elég fontos.
A versenyzők nemcsak a zsűri pontjaiért, hanem a nézők szavazataiért is küzdenek, így a közönség aktívan befolyásolhatja a verseny alakulását. Emellett a műsor látványos produkciókkal és váratlan fordulatokkal igyekszik még szórakoztatóbbá tenni az adásokat.
A műsorvezetői szerepet ismét Liptai Claudia és Till Attila töltik be, akik már korábban is bizonyították, hogy tökéletesen kiegészítik egymást a színpadon. Az új évad tíz sztárpárral kezdődött, de már ketten elbúcsúztak közülük.
A zsűri és a nézők döntése alapján a második élő show-ból Nagy Feró és Molnár Anikó távoztak.
Mit gondoltak erről a kommentelők azt a galériánkban megmutatjuk. A nézők közben azt is eldöntötték, hogy a következő műsorból kinek kellene távoznia!
Leadfotó: TV2
Oldalak
