Lifestyle

Előtte-utána: gimiben ő volt a kövér srác, most Hugh Jackman dublőre

Volt egy álma, amit megvalósított. Követendő példa!

Arról álmodozott, hogy akciósztár lesz

Eddie Davenport az akciófilmek bűvöletében nőtt fel. Imádta a bennük szereplő hősöket és arról álmodozott, hogy egyszer olyanná válik, mint ők. Mivel azonban édesanyja egyedül nevelte, a vágyak csak vágyak maradtak: bár a nő három munkahelyen is dolgozott, mindig pénzszűkében voltak, nem volt lehetőségük arra, hogy előhozzák Eddie-ből a kiugráshoz szükséges képességeket. Sokat nélkülöztek, mindig azt ették, amit a legolcsóbb alapanyagokból ki lehetett hozni. Eddie súlya pedig csak nőtt és nőtt, írja a Men's Health.

Ennek ellenére szerette a sportokat, sokat kosarazott, főleg a gimnáziumi években. Egészen addig nem zavarta a kinézete, amíg tizenévesen el nem kezdett érdeklődni a lányok iránt. És amíg azt nem mondták neki, hogy: „Kedves és vicces vagy, de nem akarok egy kövér sráccal randizni.”

Amikor bekerült az egyetemre, elhatározta, hogy életmódot vált és leadja a felesleges kilókat. A legnagyobb segítsége a testvére volt, akinek hatására elolvasta a Body For Life című könyvet. A kötetben olyan emberek történeteit ismerhette meg, akiknek az élete és a kinézete gyökeres átalakuláson ment keresztül. Ez hihetetlenül inspirálóan hatott rá, mert a példák alapján meggyőzte magát, hogy neki is sikerülhet.

A könyvhez mellékeltek egy teljes diéta-és edzésprogramot, a nővérével pedig eldöntötték, hogy együtt csinálják végig az egészet. Az utasítások egyszerűek, mégis brutálisak voltak, hiszen Eddie-nek alapjaiban kellett átalakítania az életmódját. Lemondott az olyan ételekről, mint a pizza, a sajt, a cukor, helyettük csak zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát és húst evett. Az edzésprogramját cardio mozgás és súlyzós gyakorlatok tették ki.

Az erőfeszítésnek meglett az eredménye: a kezdeti döccenők után Davenport 104 kg-ról 80-ra fogyott, vagyis összesen 23 kg-ot sikerült leadnia.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotók: Men's Health

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Lifestyle
A magyarok jelentős többsége - egész pontosan 66 százaléka - jelenleg is használt autó vásárlását fontolgatja, és csupán elenyésző töredékük (21 százalékuk) szándékozik új kocsit venni a következő...
Sztárok
Tegnap este véget ért a TV2 nagy sikerű párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra 2.évada. A párok döntöttek, hogy együtt vagy külön folytatják életüket.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Utazás
Hollywoodtól néhány mérföldre lángokba borult egy nagyjából 2900 hektáros terület. A tűzvész miatt több világsztár is arra kényszerült, hogy ideiglenesen elhagyja otthonát.
Lifestyle
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a...
Sztárok
Sarolta hercegnő és nagybátyja, Harry herceg évek óta nem látták egymást, ennek ellenére a szemfüles rajongók nemrég érdekes kapcsolódást véltek felfedezni közöttük.