Lifestyle

Tényleg csodát művelsz a szervezeteddel, ha néhány pohárral több vizet iszol naponta: az igazság még a kutatókat is meglepte

Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a szervezetnek, ha naponta néhány pohárral több vizet iszunk meg, mint korábban.

Íme az igazság a víz egészségvédő hatásával kapcsolatban

A San Francisco-i Kaliforniai Egyetem tudósai 18 különböző tanulmányt vettek górcső alá, melyekben átlagosan 48 résztvevő vízfogyasztási szokásait elemezték. A tanulmányok többsége arra a megállapításra jutott, hogy a megnövelt vízfogyasztás hallatlanul látványos előnyökkel jár az emberi szervezetre nézve - igen, már akkor is, ha az ember csak pár pohár vízzel többet iszik meg naponta, mint korábban.

A korábbi vizsgálatok, melyek azt próbálták felmérni, hogy milyen egészségvédő hatása lehet a napi nyolc pohár feletti vízfogyasztásnak, nem vontak le messzemenő következtetéseket az eredményekből, mondván, azokat több, egymástól esetenként független tényező is alakíthatja, ideértve a nemet, az életkort és a környezetet is.

Csakhogy a gyakoribb vízivás tényleg felmérhetetlen előnyökkel jár - állapítja meg a Science Alert. Lapozz: galériánkban eláruljuk, milyen pozitív változásokra számíthatsz, ha az eddiginél többször emelgeted otthon a vizespoharat!

A megnövelt napi vízbevitellel kiküszöbölhető a migrénes fejfájás, a különböző húgyúti fertőzések, sőt a cukorbetegség és az alacsony vérnyomás áldatlan hatásai is.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.