Így menti meg az afrikai gyerekek életét Ördög Nóra

Ördög Nóri nem tartja magát tökéletes anyának, de igyekszik az lenni. Kolléganőnknek beszélt a családról, a munkáról és az újszülött-mentő programról, melynek ő lett a hivatalos reklámarca.

Gyerekek a fotóstúdióban

Nem jutott eszébe, hogy elhozza magával a gyerekeket is az eseményre? Hol van most Mici és Venci?

Ők még túl kicsik egy ilyen rendezvényhez. Most is a fotóstúdióban vannak, a nekik kialakított „családi napközinkben”, ez után is hozzájuk megyek. Így sokkal többet lehetünk velük, napközben is be tudok nézni hozzájuk. Ez az idilli állapot csak jövő szeptemberig tart, mert akkor már Mici és a barátnője oviba mennek és így Vencinek is az a legjobb, ha új közösségben kezd, így ő is bölcsibe fog járni. De addig Palkó és a vendégei is élvezhetik a gyerekkacajt az alsó szintről.

Nemrég, kétgyermekes anyaként írta meg a hosszú történetet, amely Mici születéséig vezetett.

Igen, márciusban fog megjelenni a Pozitív című könyvem, amivel a gyermekért küzdő pároknak szeretnék segíteni. Furcsa volt, mert azt gondoltam, hogy írás közben újraélem a dolgokat, de nem volt olyan, hogy zokogtam volna a laptop fölött. Inkább rendszerezte bennem a dolgokat, és sok mindent felismertem, visszafejtettem, hogy hol lehetett a baj. Ebben az is segített, hogy sok interjút készítettem szakemberekkel és más, hasonló cipőben járó nőkkel. Remélem hasznos olvasmány lesz belőle. Benne van a szívem-lelkem.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sokak életét keseríti meg a horkolás, amely lehet közel ártalmatlan, de akár a súlyos alvászavar jele is - ezekkel kapcsolatban osztott meg fontos tudnivalókat a szakorvos.
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?