Ónódi Eszter: "A színészek nagyon jó fej emberek!"
Ezen a héten Ónódi Eszterrel beszélgettünk, a népszerű színésznő pedig sok érdekes dologról mesélt. Elmondta, hogy milyen volt legújabb filmjéhez artistamutatványokat tanulni, hogy miért a biciklit tartja a legjobb közlekedési eszköznek, és azt is elárulta, hogy miért szereti annyira Ryan Gosling filmjeit.
Hogy indult a pályád?
Viszonylag későn indult, ha azt vesszük, hogy a Színművészetire az embernek illik már tizennyolc évesen beadni a jelentkezését. Érettségi után nekem először a bölcsészkarra vezetett az utam, angol-magyar szakra. Ez valójában csak egy időhúzó taktika volt a részemről, mert fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azt nagyjából sejtettem, hogy mi az, ami nem akarok lenni. Semmi olyat nem akartam csinálni, ami számokkal, adatokkal kapcsolatos, ahol reggel bemegyek az irodába és délután ötig ki sem jövök onnan. Húsz évesen jelentkeztem először a Színművészetire, akkor a harmadik rostáig jutottam, csak egy évvel később vettek fel. De ha most visszagondolok, úgy érzem, hogy még a legtanácstalanabb időszakaimban is mindig visszataláltam a színházhoz. Szóval elég nagy vargabetűkkel, viszonylag későn kerültem erre a pályára.
És hogy alakult utána az életed? Mikor volt a nagy áttörés?
Harmadéves koromban történt az áttörés, amennyiben annak lehet nevezni. A főiskola első két éve mindig egy borzasztóan intenzív és elzárt időszak: reggel nyolcra megy be az ember, éjfélre ér haza, és közben egyfolytában próbál és különböző készségtárgyakat tanul. A harmadév már más, ott ki lehet menni színházakhoz gyakorlatra, és életszerűbben tanulni a mesterséget. Ekkor kerültem a Katona József Színházba, ahol rögtön a mélyvízbe dobtak. Megkaptam egy új darab főszerepét, és két másik épp futó előadásba is beugrottam, elég komoly szerepekbe. Ezen kívül két filmet is elkezdtem forgatni szinte párhuzamosan. Elég kemény volt, de szerintem így sokkal többet és hatékonyabban lehet tanulni.
Mi áll közelebb a szívedhez, a színház vagy a film?
Nem tudnék választani. Most a magyar filmek elég mostoha helyzetben vannak, két éve alig készül valami. Én is régen dolgoztam már filmen, úgyhogy sokat gondolok a forgatásra. Ha meglátok egy kamerát, lehet az csupán egy reklámfilmet forgató kiskamera, már attól összeszorul a szívem. A színház minden szempontból egy borzasztóan nagy iskola. Úgy gondolom, hogy az igazán komoly színészek mind színházban is dolgoznak, és pontosan tudják, hogy a legnemesebb színészet mégis csak ott van. Ez persze nem zárja ki azt, hogy akár a modellek is lehessenek jó színészek, de azért igazi, mesterségbeli tudást a színpad ad.
Szoktad nézni a saját filmjeidet? Milyen érzés kívülállóként látni magadat?
Nagyon ritkán nézem a filmjeimet, általában megnézem a bemutatón, vagy valahogy előtte, de nem vagyok az a típus, aki beteszi a DVD-t a lejátszóba, hogy magát nézegesse. Ha elkapom a TV-ben valamelyik filmem, akkor esetleg belenézek, de mivel nem nagyon tévézek, így nehéz összefutnom magammal. A legutóbbi film, amiben játszottam, Deák Krisztina Aglaja című filmje, amelyet 2009 és 2011 között forgattunk, és hamarosan végre a közönség is megláthatja, október 11-től vetítik majd a hazai mozik. Mikor az Aglaját megnéztem egy vetítésen, egyáltalán nem tudtam elvonatkoztatni. Ha először látom a filmet, akkor ösztönösen felidéződnek bennem a forgatáson szerzett élmények. Ilyenkor nem a sztorira figyelek. Ha hosszabb ideig nem szerepelek, akkor lehet, hogy átadom magam a történetnek, de amint megjelenek, akkor rögtön az köti le a figyelmem, hogy hogy nézek ki és mit csinálok jól vagy rosszul.
Az Aglaja egy cirkuszos történet, amihez elég komoly edzéseken kellett részt venned és mutatványokat tanulnod. Mesélsz kicsit a felkészülésről?
Korábban még nem volt olyan filmem, amihez fizikailag ilyen sokat kellett volna előre dolgoznom. Egyedül a Meseautóban volt, hogy kicsit görkorcsolyáznom kellett, de azt össze sem lehet hasonlítani ezzel a jóval keményebb felkészüléssel. De egyáltalán nem ezért vállaltam el a felkérést, hanem a forgatókönyv és a szerep miatt. Az edzés és a mutatványok csak ennek a hozadékai voltak, és először ódzkodtam is tőlük. Nem értettem, hogy miért kell ezzel az én időmet rabolni, mikor erre ott vannak a kaszkadőrök és a dublőrök. De ahogy egyre jobban benne voltunk az egészben, úgy lettem én is egyre jobb és elkezdtem élvezni a dolgot. Tényleg csodálatos, hogy egy ilyen véletlen szerencse folytán belecsöppenhettem egy teljesen más világba, a cirkusz világába, és fantasztikus embereket ismerhettem meg. Jó volt azt érezni, amit a híres hollywoodi színészek érezhetnek, amikor felkészülnek egy-egy szerepre, és edzésekre járnak, lefogynak vagy épp felszednek pár kilót egy szerep kedvéért. Érdekes volt megfigyelni, hogy az én testemmel mi minden történik ennek következtében.
Van olyan forgatás, amire különösen szívesen emlékszel vissza?
Fazekas Csaba Boldog születésnapot című filmje egy igazán fantasztikus forgatás volt, ahol egy nagyon jó csapat találkozott mind a színészek, mind a stáb részéről. Ehhez hozzájárult, hogy a sztori is remek volt, amit élvezet volt leforgatni. Annak ellenére, hogy a rendező első filmje volt, abszolút magabiztosan dolgozott, semmi para nem volt az egészben, tényleg nagyon jó fajta munka volt. A végeredmény is ezt igazolta, hiszen annak idején a filmszemlén egy csomó díjat megnyertünk vele.
A kollégáid közül van valaki olyan, akivel különösen szeretsz együtt dolgozni?
Nem igazán tudnék senkit kiemelni. Szerintem a színészek úgy általában véve nagyon jó fej emberek. Még nem találkoztam olyannal, aki kifejezetten kellemetlen vagy rossz partner lett volna. Persze lehet, hogy csak szerencsém volt, és nem hozott össze a sors ilyen kollégákkal. De szerintem a színészetben az a jó, hogy van egy ösztönös alapnyelv, amit két színész rögtön megért, pillanatok alatt bele tud helyezkedni és egy hullámhosszra kerülni a másikkal. Ez egy különleges képessége azoknak az embereknek, akik erre a pályára lépnek.
Milyen filmeket szoktál nézni? Van kedvenc színészed?
Most a nagy szerelmem Ryan Gosling, de ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Őt csodálatos színésznek tartom. És ha már róla beszélünk, az olyan filmeket, mint mondjuk a főszereplésével készült Blue Valentine nagyon szeretem. Egy ilyen mozihoz nem kell más, mint két színész, egy forgatókönyv meg egy jó rendező. Nem kellenek hozzá dollármilliók, amerikai mértékkel mérve valószínűleg fillérekbe került. Csak egy jó ötletre van szükség, meg egy csapatra, aki összerakja. Lehet, hogy ez nálam szakmai ártalom, de ezeket a filmeket bírom nagyon, amikben igazi színészet folyik. Különben megnézek mindent, egy Jim Carrey-s vígjátékon is nagyokat tudok nevetni, és kedvelem a jó fajta romantikus komédiákat is. Az akciófilm az a műfaj, ami egyáltalán nem az én világom, azt unom, és nem köt le.
A televíziózás világa soha nem vonzott? Nem kerestek meg téged?
Megkerestek, még rögtön a pályám elején. Szerintem törvényszerű, hogy ha valaki fiatal színésznőként bekerül a köztudatba, akkor lecsapnak rá a TV csatornák. Nekem is volt olyan megkeresésem, hogy mondjak bármit, és kitalálnak hozzá egy műsort, ha van hozzá kedvem. Valahogy úgy éreztem, hogy engem nem érdekel ez az egész, hiszen ez teljesen más szakma, más érdeklődés. Most végképp nem férne bele egy külön szakma az életembe, kielégít a színészet. Ha ne adj isten valami befuccsol, akkor lehet hogy elgondolkoznék rajta, de egyelőre nem foglalkozom ilyenekkel.
Oldalak
