Home&Design

Király Linda a konyhában is tehetséges: "imádom szabadon engedni a kreativitásomat”

Nemcsak csodás hangjával, de tánctudásával is lenyűgözött idén mindenkit Király Linda, aki a konyhaművészet terén is egyre több sikert ért el az elmúlt években.

Rendkívül pörgős év áll Király Linda mögött, akit már nem csak összetéveszthetetlen hangja és stílusos zenei világa miatt kedvelnek rajongói, de a gasztronómiában és a táncparketten nyújtott kiemelkedő teljesítménye miatt is sokak kedvencévé vált. A főzés ma már igazi szenvedély számára, ami a feltöltődést és a kreatív kikapcsolódást is szolgálja. Pár éve felújította lakását, amelyben saját bevallása szerint is a konyha lett a legfontosabb tér, ezért most arról kérdeztük, hogy honnan ered vonzódása a gasztronómiai világa iránt és milyen ételek állnak legközelebb a szívéhez.

Hogyan, mikor alakult ki benned a főzés szeretete?

Alapvetően hedonista alkat vagyok, imádom a jó ételeket, ráadásul, ha megtetszik egy új finomság, akkor szinte azonnal azon töröm a fejem, hogyan készíthetném el én is. Tulajdonképpen kicsi koromtól vonz a gasztronómia. Gyerekkoromban, amikor csak tudtam, besegítettem a konyhában, de végül a Konyhafőnök műsor inspirált arra, hogy rendszeresebben is főzzek, ekkor vált szerelmemé a főzés. A családban anyukám nagyon jól főz, igaz, ő akkor kezdett el többet kísérletezni, miután mi már kirepültünk. Sokszor cserélünk receptötleteket és általában közösen készítjük el az ünnepi vacsorákat is, felosztjuk a feladatokat- igazi csapatmunka ez nálunk.

Melyek a kedvenc ételeid, stílusban a hazai vagy inkább az amerikai, nemzetközi ízek állnak hozzád közelebb?

Imádom az olyan hagyományos magyar klasszikusokat, mint például a kacsa- vagy libamáj, viszont mindig igyekszem kicsit izgalmasabbá varázsolni őket, csavarni egyet a jól ismert recepteken. Tavaly karácsonykor például a kacsamájhoz egy gyömbéres, chilis cobbler készült, amit mézben és brandyben főzött almával tálaltam, ami az egésznek egy nagyon különleges ízvilágot adott.

Egyébként nagyon változó, melyik konyhához húz éppen a szívem; sokszor ahhoz, ahol éppen vagyok. Imádom a csípős, fűszeres ételeket, legyen az magyar, ázsiai vagy épp latin-amerikai konyha, de keverni is szeretem az ízeket.

Király Linda konyhája

Tavaly szerepeltél az Ide süss! című televíziós műsorban is. Mi áll hozzád közelebb, a főzés vagy a sütés?

Egyértelműen a főzés. A sütés is izgalmas, de nagyon kötött; ha akár egy grammal is elszámolom a receptet, akkor az már nem lesz ugyanaz. A főzésnél szeretem a kreativitást, a szabadságot, hogy próbálkozhatok mindenfélével.

Az Ide süss! műsor komoly kihívást jelentett számomra, mert alig másfél hetem volt megtanulni sütni a nulláról. Szerencsére egy pék barátnőm is segíteni tudott nekem a felkészülésben. Ő abszolút profi ezen a területen, én pedig teljes erőbedobással próbáltam mindent megtanulni tőle, amit csak tudtam.

Ha a családnak sütsz akkor édes vagy sós lesz inkább a végeredmény?

Édes a nyerő. Ha végre összejön a család, akkor általában sokan vagyunk, ezért két tepsi süti minimum elfogy, de az is előfordult már, hogy a finomságok négy szinten sültek egyszerre a sütőben. Ebben mondjuk hatalmas segítség a Whirlpool 6. Érzék szenzortechnológiás, W Collection sütőm Cook4 funkciója, ami lehetővé teszi, hogy párhuzamosan akár négy tepsire való adagot is tökéletesen megsüthessek.

Melyik típus vagy: tudatosan gyűjtöd a recepteket, vagy „érzésből”, intuitivan alkotsz?

Mindenképpen intuitívan, imádok kísérletezni főzés közben, egy-egy receptnek több verzióját is elkészíteni. Sok, elsőre őrültnek tűnő ötlet megvalósításában segítenek a konyhám Whirlpool gépei, mert így szinte semmilyen technikai korlát nem áll a kreativitásom útjába. Egyik nagy kedvencem a meglepően sokoldalú W Collection mikrohullámú sütő, ami sokkal többre képes, mint gondoltam volna. A szokásos funkciók mellett grillezni is lehet vele, illetve ugyanúgy rendelkezik hőlégbefúvás funkcióval, mint „nagytestvére”, a sütő. A fő erénye, hogy minden pillanatok alatt elkészül benne, ráadásul, ha friss zöldséget, húst vagy tésztafélét akarok sütni benne, szinte alig kell zsiradékot használnom hozzá, így a végeredmény kifejezetten egészséges lesz.

Whirlpool W Collection mikrohullámú sütő A főzőlap esetében nagyon praktikusak az összevonható főzőzónák, mert gyakran előfordul, hogy több étel is rotyog rajta egyszerre. Az okos ChefControl programmal pedig 3 különböző, előre beállított hőmérsékletű zónára tudom osztani az összevont felületet, amelyeket egyszerűen az edények mozgatásával aktiválhatok, attól függően, hogy melegíteni, forralni, olvasztani vagy párolni akarok.

Whirpool főzőlap

Hamarosan újra láthatunk téged főzni, ráadásul ezúttal a saját konyhádban az egyik népszerű mediaplatform felkérésére: milyen jellegű receptekkel készülsz?

Ez még alakul, de azt már most tudom, hogy sokféle, nemzetközi receptet szeretnék elkészíteni. Például a nagy kedvenceim egészséges változatait mindenképpen fel szeretném venni a menüre, megmutatva, hogy pl. egy mexikói étel is lehet alakbarát, egészséges és autentikus egyszerre.

Oldalak

Home&Design
Egészség
Egy orvos szerint elképesztő egészségügyi előnyei vannak annak, ha lefagyasztjuk a kenyeret, majd onnan kivéve és felmelegítve fogyasztjuk ezt a sokak által kedvelt, ízletes pékárut.
Fashion&Beauty
Május 28-án nyílik meg Magyarországon a világhírű divatlánc első üzlete, a rendkívüli eseményt pedig a vártnál is élénkebb érdeklődés kísérte a vásárlók részéről.
Sztárok
A brit királyi család jó pár éve feszült viszonyt ápol a sussexi hercegi párral, azonban újabb és újabb kulisszatitkok azt bizonyítják, hogy a konfliktusok jóval hamarabb kezdődtek, mint gondoltuk.