4 hatékony étel, ami felveszi a harcot az úszógumik ellen
Diófélék
Az egyik legjobb magnéziumforrás a dió és a diófélék. Egy 2010-ben megjelent tanulmány azt is bizonyította, hogy a rendszeres diófogyasztó emberek kiegyensúlyozott alvásciklust alakítottak ki, még akkor is, ha előtte ez nem volt jellemző. A kísérlet alatt az egyik csoport, 51 év feletti 320 mg magnéziumot kapott naponta, míg a másik csapat csupán placebót vett be.
Hét héttel később azok, akik magnéziumot szedtek, jobban tudtak aludni, mialatt étvágyuk és testsúlyuk is csökkent. A legmegdöbbentőbb eredmény, hogy a nők körében alacsonyabb lett a gyulladásos betegségek előfordulási aránya, valamint a szívbetegségek, a rák, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór kialakulásának esélye is redukálódott.