Fokhagymás csirke egyszerűen - Még a hőségben is szívesen megcsinálod
Elkészítés
A csirkét egyben besózom és bedobálom a tepsibe, vigyázva, hogy aztán a csíkokra szeletelt hagyma a húsok közé kerüljön, és ne rá. Aztán ízlés szerint megszórom borssal, petrezselyemmel, fűszersóval. Ezután a fokhagymát nem préselem, hanem a kés lapjával összetöröm, majd egészen apróra vágom. Így az illóolajak jobban megmaradnak benne és aromásabb lesz a csirkénk. Ezt a fokhagymát pedig egyenletesen elosztom a csirkén. A legvégén meglocsolom kevés olívaolajjal és lefedem alufóliával. 30-40 percre beteszem a 220-230 fokos sütőbe. Amikor ennek a gőzölési fázisnak vége, eltávolítom a fóliát, megforgatom a húsokat, és ég 10-15 percre visszalököm napozni.
Ha ezzel megvagyunk, akkor vagy még visszaforgathatjuk és megpirítjuk, vagy ahogy én szoktam, egy jó éles késsel felszeletelem a csirkéket, és az oldalukra fordítom. Fontos, hogy ilyenkor még legyen lé a csirke alatt. Ha nincs, akkor önts alá 1 dl vizet. Ezután még visszateszem a sütőbe és 10-15 percig ismét szoliznak.
A legvégén már csak fakanállal átkeverem és pár percig állni hagyom, hogy a zaftos, hagymás alaplevet visszaszívja a hús, így nem lesz száraz. (Ilyenkor 5 percre le is lehet fedni, ha van időnk.) Rizzsel és eritrites paradicsomsalátával tálaltam, de szinte bármihez jó ez a husi, amit kisebb-nagyobb megszakításokkal a nappaliból lehet menedzselni és kb. 1 óra alatt készen is van.
Ha többet csinálsz egy szuszra, akkor a köreteket váltogatva többször feltálalható, és a szaft miatt melegítés után is ízletes marad. Extra tipp: a rizst mélyebb falú serpenyőben pirítom és főzöm, nem lábosban, vagy fazékban, így sokkal gyorsabban elkészül az optimális hőeloszlás miatt!
Kérdésed van? Szakmai oldalamat ide kattintva találhatod meg!
Szupergyors, isteni reggeli: pillanatok alatt megvan és órákra eltelít
Nincs is jobb, mint egy gazdag zabkásával indítani a napot. Mutatjuk a receptet!