Athén 2 napba sűrítve - Blogbejegyzés

Igazi csoda

Előttünk a város: a tengertől a hegyekig egymásra épült házikók, napernyős teraszokkal, hideg fehérre meszelt falakkal.

Jó, hogy már nem nyári nap süt ránk, de még szeptemberben is melegünk van. Lefelé végigsétálunk a macskaköves úton, egészen a nemzeti parkig, de előtte még meglessük Zeusz templomának maradványait.

Egy eldőlt oszlop jelzi, itt nem használtak kötőanyagot, de vajon hogy hordták egymásra és csiszolták tökéletesre az oszlopok darabjait? Azt hiszem, pár ezer évvel ezelőtt még teljesen másképp gondolkoztunk!

Lazításképp a Parlament mögötti kertben zártuk a napot, citrom- és narancsfák, tavak és aranyhalak helyett azonban kicsit leépült állapotot mutatott, talán nyár közepén jobban hasonlít a mi Margitszigetünkre, vagy a válság miatt erre a kertre már nem jutott keret.

Másnap klasszikus turista-programmal kezdtük a napot, a Monastiraki piac felé vettük az irányt. Gyakorlatilag ez a helyi Váci utca, a kisebb és nagyobb boltokkal zsúfolt utcán mi is megtaláltuk a kis fűszercsomagokat, mágneseket és egyéb kis-súlyú szuveníreket (a méretkorlátokat tartani kell). Ebédre még megettünk egy búcsú-gyrost, majd irány a száz éves olimpiai stadion.

A stadiont az első újkori olimpiai játékokra húzták fel, az eredeti, ókori stadion romjaira. Eredetileg fa ülőhelyekkel készítették, de már a Krisztus előtti időkben kicserélték az időállóbb márványra (szerencse, hogy jó sok volt a környéken).

Az akkoriban 50 ezer férőhelyes stadion az első olimpián, 1896-ban 80 ezer férőhelyesre bővült, mára viszont csupán 45 ezren férnek el benne. Persze azért ez is szép szám, nekünk csak egy csapat kínai turista gratulált, amikor felálltunk a dobogó legmagasabb fokára.

A stadion egykor az ókori játékok színhelye volt, majd az első Olimpiai játékok után természetesen a 2004-es Athéni Olimpián is szerepet kapott. Ha pedig nem sporteseménynek ad otthont, koncerteket is szerveznek benne, fellépett már többet közt Plácido Domingo, a Depeche Mode és a The Cure is.

Másnap ismét esőre ébredtünk - Thaiföld is monszunnal búcsúztatott minket - és útra keltünk Budapest felé.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot vagy olvasd el az előzőt is: Egy nap alatt Santorini - Blogbejegyzés

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...