Megéri a veszekedést: Ezért fontos, hogy ellenőrizd, mit csinál a gyereked a neten, akkor is, ha tiltakozik

Minden életkornak megvannak a maga nehézségei, és bár sokkal egyszerűbb egy gyerekkel bizonyos szempontokból, ha már nagyobb, ilyenkor is van bőven min aggódni szülőként. Például azzal kapcsolatban, hogy szeretett csemeténk hol kutakodik az internet szövevényes világában és éppen mire készül?

Egy szülő egész életén át aggódik a gyermeke miatt, és ez valahol így a természetes. Amikor még kicsi, attól félünk, nehogy magára rántsa a forró levest vagy leessen a lépcsőn, később azon morfondírozunk, vajon hogyan fog megbirkózni az óvodai közösségbe való csatlakozással, megint később pedig az iskolai hétköznapok forgatagával és kihívásaival találjuk szemben magunkat.

Onnantól, hogy egy gyerek bizonyos dolgokban önálló, már nincs feltétlenül szüksége a segítségünkre, de nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk rá – akár a háttérből meghúzódva is. Ha csemeténk eléri a nagyobb gyermekkort vagy a kamasz éveket, óhatatlan, hogy szembe jöjjön vele a laptop, a számítógép és az összes elektronikai kütyü, melyeknek a használatára sokszor már az iskola által is rákényszerül. Itt jön be a képbe, hogy amint az egyes oldalakat már egyedül is meg tudja nyitni és olvasási tehetségének köszönhetően kitűnően tájékozódik az internet világában, vajon mikor kell elkezdeni aggódnunk az internetezési szokásait illetően?

Szülőként kötelességünk odafigyelni az internetező gyermekre

Napjainkban a legtöbb gyerek játékra vagy barátokkal való kapcsolatfelvételre használja az internetet, de a social media elterjedésének köszönhetően már sokan egészen fiatalon megismerkednek a különböző közösségi oldalakkal és azok hatásaival. Az, hogy ezeket az oldalakat szülőként mennyire preferáljuk a gyermek részére, mondhatni a saját belátásunktól függ, ám az már korántsem mindegy, hogy milyen egyéb oldalakra látogat el a gyerek. Sajnos egy-két kattintással ugyanis pillanatok alatt valamilyen erotikus vagy egyéb, számára nem ajánlott tartalmat megjelenítő webhelyen landol.

És ne felejtsük el az internet sötét bugyrát– a sokak által csak „dark webként” ismert online teret – ahova jó, ha csemeténk soha, semmilyen körülmények között nem téved be. Az internet e titkosított része vagy sötét oldala speciális böngészőkkel nyitható meg, de ez nem jelenti azt, hogy gyerekek számára lehetetlen küldetés lenne. Bár tény, hogy a dark webet csak azok találják meg, akik tudatosan keresik, és megvan hozzá minden szükséges eszközük, azért nem árt vigyázni, nehogy gyermekünk már idejekorán a technika ördögeként pontosan tudja, hogyan kell belépnie a sötét rendszerbe.

Adathalászat, online megfélemlítés, kéretlen tartalmak

És még mennyi dolog van, amelyről a gyerek mit sem tud, majd játszi könnyedséggel engedi be a családi laptopra a különböző vírusokat és adathalász programokat. Mai világunkban, ahol már mindent átjár a digitalizáció, egyre több a veszélyforrás, így fontos tisztában lenni az internet nem megfelelő használatának következményeivel, és ezekre fel kell készíteni gyermekünket is.

Egyre jobban elterjed a „cyberbullying”, ami gyakorlatilag az elektronikus zaklatást foglalja magába, mely során a gyermek otthon iskolai kiközösítés vagy durva csúfolódás és fenyegetés áldozatává válik – mindezt elektronikus formában. Ismerjük fel, ha csemeténk idegesebb vagy frusztráltabb a megszokottnál, esetleg magába zárkózik és látható nyomai vannak annak, hogy valami nyomja a lelkét vagy valaki bántja őt.

Egyes tanulmányok szerint a tinik 78%-a állítja, hogy rendszeresen törli előzményeit, nehogy a szülei meglássák, mit csinált az interneten, 63%-uk pedig simán kikerülte már nem egyszer a szülei által telepített korlátozó programokat. Egy magyar kutatás szerint pedig a kicsik már 9 éves korukban teljesen önállóan használják az internetet – beleértve minden pozitívumával és negatív hozadékával, ami a technika fejlődésének és a korai érésnek köszönhetően az elkövetkező időkben vélhetően még jobban kitolódhat kisebb korra akár. Persze nem eszik olyan forrón a kását, hiszen némi odafigyeléssel és korlátozással könnyedén elejét vehetjük a gyerekek számára ártalmas tartalmak és oldalak felkeresésének.

Hogyan védjük meg gyermekünket az internet világától?

Nagyon fontos, hogy felelős szülőként a megfelelő értékeket adjuk át gyermekünknek az internetezés kapcsán is. Ennek függvényében meg kell tanítani őt arra, hogy hogyan használja okosan a világhálót, úgy, hogy ez csakis az ő javát szolgálja, ezzel elkerülve a nem kívánatos tartalmakra való ráklikkelést.

Rendkívül lényeges, hogy kicsi korban határoljuk el a gyereket a különböző elektronikai kütyüktől, és aktív programokat találjunk ki számára, melyekkel növelhetjük a minőségi együtt töltött időt, illetve elkerüljük a korai digitális eszközhasználatot. Ha ugyanis idejekorán a kezébe adjuk a laptopot, a telefont vagy tabletet, egyfajta függőség is kialakulhat már a kezdetekben, ami később csak egyre rosszabbá válhat.

Ismertessük meg csemeténkkel, hogy milyen tartalmakat nézhet az interneten, és igenis beszéljünk arról, hogy mik azok az oldalak, amik számára veszélyt rejthetnek és ezeket miért ne látogassa meg. Beszélgessünk a biztonságos internethasználatról, és üljünk le vele, hogy megvitathassuk, milyen negatív következményekkel vagy hátrányokkal járhat, ha egyes oldalakra ellátogat. Azt is magyarázzuk el neki, miért tilos mindennemű személyes adatot és kártyainformációt megadnia. Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy nem mindenki az az interneten, akinek mondja magát, és ami egyszer felkerül a világhálóra, soha nem törölhető teljes mértékben. Mondjuk el el neki, miért rossz, ha képet tesz fel magáról bárhova, hiszen ezzel elejét vehetjük a visszaéléseknek, zaklatásoknak vagy zsarolásoknak.

Amit mi magunk, felnőttként tehetünk

  1. Ma már a legtöbb operációs rendszernek, illetve internetszolgáltatónak létezik valamilyen biztonsági csomagja, melyre elő lehet fizetni és igénybe tudjuk venni. Éljünk ezekkel a funkciókkal és szűrjük az internetes tartalmakat.
  2. Hozzunk létre saját profilt gyermekünknek a közös családi számítógépen és korlátozzuk a különböző funkciókat és elérhető weblapokat számára.
  3. Mindig ellenőrizzük a böngészőt, és fussuk végig, gyermekünk mit nézett a korábbiakban, hogy naprakészek legyünk, és azonnal cselekedni tudjunk, ha esetleg valami olyat nyitott meg amit nem kellett volna vagy olyan adatot adott meg, mely veszélyezteti a biztonságát.
  4. Állítsunk be tűzfalat, ezzel is támogatva a biztonságos internethasználatot.

A gyermeki egészséges fejlődés és a mindennapok része, hogy csemeténk napról napra egyre önállóbb lesz, és hirtelen csak azt vesszük észre, hogy a múlt heti tevékenység, amihez még a segítségünk kellett, mára már teljesen természetessé vált nála, és egyedül képes elvégezni azt. Miért fontos a gyermeki önállóság, és hogyan segíthetjük a kicsiket a függetlenedés útján?

Leadfotó: Pixabay/Gary Cassel Fotó: Pixabay/Cyn Yoder

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Lifestyle
A Bika napját egy kellemetlen félreértés árnyékolhatja be. Napi horoszkóp.
Sztárok
Matthew Fox személyesítette meg Jack Shepard karakterét a Lost - Eltűntek című sorozatban, s bár akkoriban ő maga óriási népszerűségnek örvendett, ma már szinte egyáltalán nem szerepel a nyilvánosság...
Lifestyle
A mellrák korai felismerése életet menthet – több szervezet közösen hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.