Lifestyle

Ne spórolj az együtt töltött idővel, nagyobb hatása lehet a szülő-gyerek kapcsolatra, mint gondolod - Néhány gondolat kisgyerekes szülőknek

Minden gyereknek fontos, hogy a szülei elegendő időt töltsenek vele, érdeklődjenek a számára fontos témák, dolgok iránt, hiszen innen is érzik, hogy szeretik őket. Sokszor hivatkoznak arra a statisztikára, hogy egy szülő átlagosan napi 7 perc minőségi időt tölt a gyerekével. Újabban azonban a kutatások azt találják, hogy mindkét szülő esetében növekszik ez az idő a korábbi évtizedekhez képest, ami nagyszerű hír.

Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Vendégszerzőnk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa. Az alapítvány küldetése a Magyarországon élő gyerekek jogainak érvényesítése és támogatása. Céljuk, hogy a felnőtt társadalom minél szélesebb körben vállaljon felelősséget és tegyen a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséért.

Nem könnyű dolog ma gyereket nevelni, hiszen egyre kisebbek a közösségek, gyakran nincs védőháló, segítség a családok körül, akik igyekeznek mindent egyedül megoldani. A szülőknek dolgozniuk kell, háztartást vezetni és arra is érdemes lenne időt szánni, hogy ők maguk jól legyenek, legyen lehetőségük feltöltődni egyedül és a párkapcsolatukban is. A lista tehát hosszú és nem elhagyható róla a gyerekünkkel/gyerekeinkkel töltött minőségi idő.

De mi számít minőségi időnek?

Ez az idő, amikor nem csinálunk mást, csak a gyerekre figyelünk, vele vagyunk, beszélgetünk vagy játszunk, kirándulunk. Tehát amikor egy légtérben vagyunk, miközben mindenki csinálja a saját dolgát, nem számít annak.

Minőségi idő, amikor teljesen odaszenteljük a figyelmünket a gyereknek, annak amit mond vagy csinál, részt veszünk a tevékenységében. Jó hír, hogy nem kell napi több órára gondolnunk, de fontos a rendszeresség. Ha tudjuk, hogy mennyi időnk van, akkor azt tegyük minőségivé.

Telefonokat el!

Sajnos az okostelefonok beférkőztek a szülő-gyerek kapcsolatba is. Azáltal, hogy mindig elérhetőek vagyunk és értesítések százai érkeznek a telefonunkra, könnyen zavaró tényező válhat az együtt töltött időben is. Ha túl sokat telefonozunk, a gyerek érezheti úgy, hogy a telefon fontosabb nála.

Amikor a gyerekünkkel töltünk időt, igyekezzünk eltenni a telefonunkat, ne menjen a háttérben a tévé. A hétköznapok apró pillanataiban is figyeljünk arra, hogy valóban jelen legyünk. Például amikor felvesszük az óvodából, iskolából, akkor ne telefonáljunk, legyen az a pár perc csak a miénk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Miért jó ez?

Egyrészt elősegíti a fejlődését, nagyobb önbizalommal rendelkezik majd, rugalmasabb lesz a nehézségek iránt. Másrészt a gyerek változik, gyorsabban, mint gondoljuk. Napról napra, évről évre nő, és nem csak a ruhamérete változik, hanem a gondolkodása, érzései is. Egyre több mindent ért meg a világból, több időt tölt tőlünk távol az intézményben, lesznek saját barátai is. Ezt csak úgy tudjuk követni, úgy maradhatunk képben, ha rendszeresen beszélgetünk.
A kisebbeknél a változás valóban napi, heti szintű lehet, és bár ők nem mindig szavakkal jeleznek, esetleg azt vehetjük észre, hogy nyűgösebbek, dacosabbak, vagy többet sírnak.

Az az idő, amit most befektetünk a kapcsolatunkba, később többszörösen megtérül.

Bizalommal fordul majd hozzánk, ha baj van, észrevesszük rajta, ha bántja valami, hiszen ismerjük őt. És ami talán a legfontosabb, hogy jó kapcsolat nem csak védőháló, ami összeköt minket a világban, hanem örömforrássá is válik a szülők számára, ami feltölti és inspirálja őket.

Hogyan tölts minőségi időt a gyerekeddel?

Csatlakozz a játékába, ha hív, még akkor is, ha csak néhány percre tudsz. Engedd, hogy ő vezesse a játékot, próbálj minél inkább bevonódni a világába.

Legyen közös hétköznapi rituálétok! Találj ki olyan hétköznapi alkalmakat, amik a gyereked számára sokat jelenthet. Például esti meseolvasás, péntekenként közös pizzasütés, vacsoránál a hét megbeszélése vagy minden hónap első szombatját családi túrázás az erdőben. Ezeknél az is fontos, hogy az egész család tudja, hogy mikor lesz, rendszeresen és kiszámíthatóan bekötetkezik.

Összességében tehát ha kevés időnk van erre, akkor is érdemes belevágni és a rendszerességre törekedni.

Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyerekeink biztonságos környezetben sportolhassanak, jókedvvel járjanak edzésekre, versenyekre, sok barátot szerezzenek, és később, felnőttként boldogan gondoljanak vissza a gyerekkorukra. Mik azok az alapvető feltételek gyerekjogi szempontból, hogy ez így történjen?

Fotó, leadfotó: Hintalovon Alapítvány/Canva

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...