A Mikulás kiakadt Azahriah-ra, de még Télanyó is duzzogott

Van olyan, amit a Mikulás sem tud teljesíteni.

Azahriah koncertjegyet mindenkinek

Annyiban biztosak lehetünk, hogy Azahriah lázban ég Magyarország nagy része. Jelenleg minden kétséget kizáróan ő napjaink egyik legfelkapottabb hazai előadója.

A 21 éves dalszerző-énekes először megtöltötte a Budapest Parkot, tavaly a Sziget nagyszínpadán lépett fel, idén pedig telt házas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában – ennek a folyamatnak a következő lépése a Puskás Aréna, mint koncerthelyszín.

A fiatal énekes május 25-i koncertjére kevesebb mint 12 óra alatt több mint 40 ezer jegy kelt el. Ezért hirdettek meg egy újabb alkalmat is, május 26-ra. Az is telt ház lett, így Azahriah bejelentette, hogy május 24-én, pénteken is lesz egy koncert, így megvan a triplázás.

Azonban, hogy a Mikuás miért akadt ki Azahriah-ra, az a galériánkból kiderül!

Voltak, akik nem örültek a hírnek, mivel a 25-re sikerült jegyet venniük, és szerették volna, ha az első koncerten lehetnek ott abszolút premierben. Viszont annak minden rajongó örült, hogy az előadó történelmet írt és tripla telt ház előtt énekel majd.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: MTI Fotó – Vasvári Tamás

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sokak életét keseríti meg a horkolás, amely lehet közel ártalmatlan, de akár a súlyos alvászavar jele is - ezekkel kapcsolatban osztott meg fontos tudnivalókat a szakorvos.
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?