Sztárok

Itt a nyertesek névsora: nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Hétfő este hozták nyilvánosságra a 2021-es Halhatatlanok Társulata program díjazottjait. Mondjuk, hogy idén kik kapták meg a művészvilág egyik legrangosabb közönségdíját.

Bővül a Halhatatlanok Társulata

Május 31-én, hétfőn jelentették be a 2021-es Halhatatlanok Társulata program díjazottjait. A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért. Az Örökös Tagság elnyerése még a sikerhez legjobban hozzászokott színészek számára is nagy megtiszteltetés.

Eredetileg a közönség tíz színpadi művésznek ítélte oda a díjat. Jelenleg neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium négy kategóriában (színésznő, színész, operaénekes, táncművész) jelöl ki négy-négy művészt, akiknek a neve felkerül a szavazólapra, amelyet országos, illetve regionális napi- és hetilapok több alkalommal közölnek. A nézők szavazatai alapján végül kategóriánként két-két művésszel bővül a Halhatatlanok Társulata.

Az új tagok sétáló cipőtalp-lenyomatát a Magyar Televízió nyilvánossága előtt rögzítik, majd a budapesti Nagymező utca Operettszínház előtti kiszélesített, parkosított, utcabútorokkal berendezett részén, a Halhatatlanok sétányán helyezik el. Az elkészült cipőtalp-lenyomatokat eredetileg a burkolathoz illeszkedő, időtálló nemes gránitból formázták. Később a lenyomatokat fém öntvényből készítették el.

Kik voltak az idei jelöltek és győztesek? Lapozz a válaszért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?
Lifestyle
A Mérleg a hét közepén megismerhet valakit, aki nagyon mély benyomást tesz rá. Heti horoszkóp.