1970 óta nem volt ennyi halálos áldozata világjárványnak, mint most

Ismét összevetettük a koronavírust a történelem legnagyobb pandémiáival.

Március óta tart Magyarországon

A koronavírus tavaly ősszel jelent meg Kínában, néhány hónap leforgása alatt pedig hazánkba is elért, így március közepétől közel negyedévre az ország kénytelen volt önkéntes karanténba vonulni, bezárkózni és részben leállni. Az Egészségügyi Világszervezet március 15-én világjárvánnyá nyilvánította a Covid-19-et. Nyáron úgy tűnt, a helyzet jobbra fordul, bekövetkeztek az enyhítések Európa-szerte. Nemrég a szakértők felhívták a figyelmet egy második hullámra, mely időközben Magyarországra is lecsapott. A kutatók szerint ez tulajdonképpen még mindig az első szakasz, csupán a szigorítások lazításának köszönhetően, illetve a tömeges érintkezések miatt újra erőre kapott a vírus, és valószínűleg nem ez a fázis lesz az utolsó. Amíg nem fejlesztik ki az ellenszert, addig úgy lehet mindenki a legnagyobb biztonságban, ha betartja a szabályokat, mint például a kötelező maszkviselést és a távolságtartást.

Még tavasszal írtunk egy hosszabb cikket arról, hol foglal helyet a Covid a történelem legnagyobb és legpusztítóbb pandémiái között. Akkor a korona még gyerekcipőben járt, az adatok szerint - csúnyán fogalmazva - "csupán" hatezer halálos áldozatot követelt. Mára ez a szám közel egymillió, fél év leforgása alatt jutottunk el idáig. Nézzük meg, hogy most hol helyezkedik el a vírus a "táblázatban".

Cikkünk folytatódik...

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sokak életét keseríti meg a horkolás, amely lehet közel ártalmatlan, de akár a súlyos alvászavar jele is - ezekkel kapcsolatban osztott meg fontos tudnivalókat a szakorvos.
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?