Fedezd fel velünk Paros-szigetét! - Fotók a görög kirándulásról

Az első kitérő

Gyors GPS ellenőrzés, félúton járunk Drios felé. A tempónk jó, igyunk még egy kis vizet. A városon keresztül vezetett tovább az út, majd kikanyarodtunk a tenger felé. Hegyoldalon haladt az út, jobbra a tenger, balra a hegycsúcsok, emelkedők és lejtők ritmusa adták az ütemet, így egyáltalán nem tűnt fárasztónak az út és hamar meg is érkeztünk első kitérőnk színhelyére.

Gyorsan találtunk egy alkalmas partszakaszt és be is vetettük magunkat a habok közé. Az elmúlt egy óra és vele együtt az út harmada azonnal feledésbe merült, a hűvös tengervizet megváltásnak éreztük, nem is akartunk túl gyorsan tovább indulni.

Naoussa

Az itiner szerint a következő megálló Marpissa lett volna, egy kedves kis görög falu, 16-17. századi házikókkal és utcácskákkal. Valahol ehhez le kellett volna kanyarodni az útról, mert nekünk Marpissa csak akkor tűnt fel, amikor a város végét jelző tábla mellett elhaladtunk. Visszafordulásról szó sem lehet, a következő megálló Naoussa, a sziget északi részén. Bár tudtam, hogy el fogunk kanyarodni a tengertől, egy pillanatra mégis elbizonytalanodtam, amikor elindultunk a hegyek közé. Hosszú egyenes útszakaszok tarkították a lejtőket és emelkedőket, Naoussa még 9 km.

Talán ez volt a túra legunalmasabb része, fákkal szegélyezett végeláthatatlan út, néhol pedig egy-egy ipari épület, mintha a sivatag közepén lennénk. Mi is meg-megálltunk, a monoton tekerés fárasztóbb volt, mint az emelkedők és lejtők váltakozása, majd Naoussához érve lekanyarodtunk a körútról.

Szerencsére itt is rögtön találtunk egy strandot, ezúttal persze kavicsos (pontosabban márványos – a sziget nagyon nagy márványlelőhely volt az ókorban), de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy belevessük magunkat a hűvös tengervízbe. A terv szerint Naoussában boroztunk volna, de a tervek nem mindig működnek, mi háromra értünk a városba, a borászat pedig háromig volt nyitva. Nem siettünk, ez is igaz, de eleve úgy voltunk vele, hogy ha nem érünk oda, akkor majd másképp lesz. Keresztül vágva Naoussán egy tengerparti tavernát vizionáltunk, de csak nem akart megjelenni előttünk ez a kép, így hát tovább haladva megérkeztünk Parikiába, Parosz sziget fővárosába, és ahogy lekanyarodtunk a tengerpartra megláttuk a partra kipakolt kis székeket és asztalokat.

Parikia

Ez az a hely, legalábbis valami ilyesmit képzeltünk, már hozták is a finom rosénkat, tzatzikinket, mert 42 km után ez a minimum, amit megérdemlünk. Lassan fogyott a roséfröccs, az előttünk álló 6 km-en pedig már csak mosolyogtunk. Másfél óra múlva neki is indultunk és mire észrevettük, már le is kanyarodtunk a háznál, ahonnan reggel elindultunk. Persze ezt követően csak feküdni tudtunk, adtunk és kaptunk egy-egy lábmasszázst és kivételesen az esti magnéziumot sem felejtettük el bevenni. És végül mégsem lett izomlázunk.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot vagy olvasd el az előzőt is: Pillangók völgye Görögországban

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...