Így küzdhetünk zenével a betegségek ellen

Talán először furcsán hangzik, de egyre elterjedtebbek azok a kutatások, melyek a zene gyógyító hatását próbálják alátámasztani. Lelki és testi betegségeink gyógyításában is komoly eredményeket értek már el különböző zeneterápiákkal, amiket sikeresen alkalmaztak Alzheimer-kóros, beszédzavaros, valamint Parkinson-kóros betegeknél.

Lelkünk ápolása

Szinte mindenki jól tudja, milyen egy fárasztó nap után hazaérni, betenni a kedvenc zenénket, és csak végignyúlni a kanapén. Hamar jobb kedvre derülünk, néhány percre elfelejtjük a gondokat, de a zene ahhoz is hozzásegíthet, hogy összeszedettebben tudjunk gondolkodni problémáinkon. Felszabadító érzés, amit legfőképp a fülbemászó dallamok koronáznak meg.

A zene sokszor jóbarátként áll mellénk, ha baj van, és addig marad, amíg szükséges, boldogságban pedig még több energiát ad. Bár tudatosan nem biztos, hogy felfogjuk, ilyenkor mi történik, az biztos, hogy az agy valóban reagál ezekre a rezgésekre, és olyan folyamatok zajlanak le bennünk, melyek mindenképp pozitív hatást gyakorolnak ránk.

Zene és a test

A dallamok hatnak a vérnyomásra, a légzésre, a hangulatra, az immunrendszerre, és jótékony hatással vannak az emésztésre is. Egy hamburgi klinikán végzett tanulmány alapján megállapították, hogy a folyamatos zenehallgatás segít a betegségek leküzdésében. A vérnyomáscsökkenés, a lelassult anyagcsere, rendeződő szívritmus mind hozzájárul a fájdalom- és félelemérzet enyhüléséhez. Több jótanács is elhangzott már arról, hogy terhesség esetén kifejezetten hasznos zenét hallgatni, nekik elsősorban Mozart zenedarabjait javasolják.

Fotó: mistytolle.wordpress.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
A brit királyi család már javában készül a karácsonyra, III. Károlynak azonban nem teljesen felhőtlen ez az időszak, többek között például azért, mert váratlan visszautasítással kellett szembesülnie.
Fashion&Beauty
A spanyol királyi pár kisebbik lánya, Zsófia hercegnő a minap életében először egyedül jelent meg a nyilvánosság előtt egy hivatalos királyi eseményen, ahol tetőtől talpig olyan ruhát viselt, amilyet...
Christmas
Ez bizony nem ámítás, hanem tudományos számítás! Végre kiderült, milyen tempóban kell haladnia a Télapónak, ha nem szeretné, hogy egyetlen gyermek ajka is sírásra görbüljön.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illett bájos kisugárzásához.
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.