Így küzdhetünk zenével a betegségek ellen

Tudományos felhasználás

Zenehallgatás lehetővé teszi az agyi aktivitást az elülső agykéregtől a kisagyig. Ezt a felfedezést sikeresen alkalmazták autista gyerekek, akik gyakran küzdenek szorongás, stressz és depresszió ellen.

Hasonló sikereket értek el a Parkinson-kóros személyeknél is, ahol stabilizálták a betegséggel járó remegést. Az azAlzheimer-kóros beteg, aki előrehaladott állapota miatt már saját családtagjait sem ismerte fel, a kezelés után gond nélkül játszotta el kedvenc dalait a zongorán.

Zene az orvoslában

Remek példát szolgáltat, hogy Dr. Gottfired Schlaug, a zene és az agy kapcsolatát kutató ideggyógyász beszédzavaros szélütéses betegeinél azt vette észre, hogy hátrányosságuk ellenére képesek elénekelni egy dalszöveget. Az ideggyógyász nagy elismerője a Zene Intonációs Terápiának, ugyanis 70 óra intenzív énekfoglalkozás kialakított egy homológ beszédközpontot a betegek jobb agyféltekén, ami ellensúlyozta a bal agyféltek károsodását.

Szinte nem is gondolnánk, mennyi fájdalomra, panaszra tanácsolnak az orvosoknak zenedarabokat. Például baleset, sokk oldására olyan zenét ajánlanak, amit elég jól ismer és szeret a beteg. A Hair musical Let the Sunshine In című dala sok segíthet a felépülésben, hogy maga is küzdjön a gyógyulásért.

Tanulhatsz könnyebben is

A zene nemcsak a gyógyulást segíti elő, hanem a könnyebb és gyorsabb tanulást is. Próbáljuk ki a kellemes dallamok mellett elengedni a gondokat, és a tanulandóra koncentrálni. Leginkább a klasszikus darabok segíthetnek, úgy mint Beethoven IX. szimfóniája (kifejezetten az Örömóda), vagy ha összeszedettebbek szeretnénk lenni, Mozart D-dúr szonátája két zongorára.

Ha neked is sokat segítenek kedvenc dalaid a mindennapokban, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Amit az ekcéma kezeléséről tudni kell

Fotók: piss.ku.edu, scienceblogs.com ; Leadkép: saveamericascinemas.org

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.
Sztárok
A Magyarországon és külföldön is népszerű színésznő még szeptemberben tudatta a nyilvánossággal, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt. A 45 éves Osvárt Andrea azóta szárnyal a boldogságtól, és a...
Egészség
Meg igazából nemcsak karácsony előtt, hanem semmikor sem szabad ezeket a tojásokat megvásárolni, mivel veszélyesek lehetnek.
Sztárok
A rajongók nem nyugodtak meg, és valahogy csak összehozták a Reszkessetek, betörők! harmadik részének a trailerét.
Egészség
Az apró eszköz, amit amerikai kutatók fejlesztettek ki, minden eddiginél gyorsabban és precízebben képes jelezni a szívrohamot.
Sztárok
Tovaszálltak már azok az évek, amikor Jim Carrey még Hollywood elsőszámú komikusának számított. A híresség az utóbbi időszakban többször is kilátásba helyezte visszavonulását, most viszont ígéretes...