Így hat a kávé a szemre

A tudósok állítják, napi egy csésze kávé megóvja a szemünk épségét. Bebizonyították ugyanis, hogy az italban található kémiai anyagok megakadályozzák a látás romlását, gátolják az öregedést és a cukorbetegség kialakulását.

Erre is jó a kávé

A New York-i Cornelli Egyetem kutatói éppen a kávé antioxidáns hatásait vizsgálták, amikor ezt a felfedezést tették. A kávé egy százalék koffeint, de ezzel együtt 7-9 százalék klorogénsavat is tartalmaz, amely egy erős antioxidáns. A Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratban közölt tanulmány szerint az egereknél megakadályozta a retinaállapot romlását.

A kutatás vezetője Chang Y. Lee professzor felhívta a figyelmet a szem hátsó részén elhelyezkedő, több millió fényérzékeny sejtet tartalmazó vékony rétegnek, a retinának a fontosságára, hiszen ez fogadja be a vizuális információkat. Az oxigénhiány és a szabad gyökök termelése szöveti károsodást okoz, amely a látás romlásához vezethet. Ezen segíthet az említett klorogénsav.

Hozzátette, a kávé az egyik legnépszerűbb innivaló a világon, és jó hír, hogy egyre több pozitív hatása derül ki a fogyasztásának.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Védekezz kávéval a cukorbetegség ellen! - Katt ide!

Fotó: health.yahoo.net

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Igaz, az angol kiejtése még hagy maga után némi kívánnivalót, de ezt leszámítva tökéletes a produkciója.
Sztárok
Nemrég Rónai Egon is felbukkant Kadarkai Endre A nagy dilemma című műsorában, ahol elmesélte, hogyan vette fel újra a kapcsolatot a testvérével, akit tízévesen látott utoljára.
Sztárok
Vilmos és Katalin nyilvánossá tették 2024-es karácsonyi üdvözlőkártyájukat, ami természetesen rajongók millióinak szívét forrósította át, ugyanakkor a walesi hercegi pár szakított egy veretes ünnepi...
Sztárok
Egyre nőnek Meghan Markle félelmei, ha pedig beigazolódik a gyanúja, a hercegnére megpróbáltatásokkal teli időszak vár.
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.