Áfonyával csökkenthető a cukorbetegség kockázata

Amikor azonban a gyümölcslevek fogyasztását vizsgálták, azt találták, a 2-es típusú cukorbetegség kockázata némileg emelkedett. Úgy becsülték, ha a heti gyümölcslé-adagot teljes gyümölcsök evésével helyettesítenék, jótékonyan hatna az egészségre.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Ha például áfonyára cserélnék a dzsúszt, a cukorbetegség esélye 33 százalékkal esne, ha szőlővel és mazsolával, akkor 19 százalékkal, ha almával és körtével, akkor 13 százalékkal. Ha bármilyen teljes gyümölcsöt, akár narancsot, őszibarackot, szilvát vagy kajszit fogyasztana az ember gyümölcslé helyett, az 7 százalékos kockázatcsökkenéssel járna.

Qi Sun, a tanulmány szerzője, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának kutatója szerint a gyümölcslevekben kevesebb jótékony hatású összetevő található, mint a teljes gyümölcsben. Ezen felül a folyadékot gyorsabban emészti a szervezet, így az italok cukortartalma sebesebben emeli a vércukor és az inzulin szintjét.

"A cukorbaj veszélyének távol tartása céljából érdemes csökkenteni a gyümölcslevek fogyasztását, és helyette több gyümölcsöt enni" - hangsúlyozta Sun.

A brit Diabétesz Intézet vezető kutatója, Matthew Hobbs szerint a tanulmány eredményeit körültekintéssel kell kezelni, hiszen például a kérdőívre írt válaszok nem teljesen megbízhatóak, az ember bizonyos elfogyasztott ételekre jobban emlékszik, mint másokra.

Kamlesh Kunti, a Leicesteri Egyetem diabéteszkutatója szerint a tanulmány bizonyította, hogy bármilyen gyümölcs fogyasztása csökkenti a cukorbetegség kockázatát. "A hivatalos ajánlás napi öt adag zöldség és gyümölcs fogyasztását javasolja" - fűzte hozzá Kunti.

Forrás: MTI

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!