Náray Erika: "Nem bánom, ha Scullyhoz kötik a hangom!"
Van valaki olyan, akit nagyon szerettél volna szinkronizálni?
Nem igazán. Úgy érzem, hogy akit meg kellett kapjak, azt nagyjából meg is kaptam. Inkább arra volt példa, hogy megkaptam egy olyan szerepet, akit én nem magamra osztottam volna. Ez volt a helyzet a Grace klinikával is. Mikor én lettem Bailey doktornő hangja, mondtam a rendezőnek, hogy nekem eszembe sem jutott volna saját magam, pedig aztán jó visszajelzéseket kaptam. Ugyanez volt a helyzet egy Jennifer Lopez életrajzi filmmel, ahol végig én voltam J. Lo hangja. Szívesen csináltam, de ott is azt éreztem, hogy ha én lettem volna a szinkronrendező, akkor ezt a szerepet nem magamra osztom.
Milyen karaktereket osztanál magadra, ha szinkronrendező lennél?
Két olyan kategória van, amit szerintem mindenképpen. Az egyik az életvidám olasz asszony, aki folyamatosan beszél, nagy amplitúdókkal, nagyon kiabálósan. A másik pedig az entellektüel, olyasmi, mint Scully. Ennél a két típusnál egyből magamra gondolnék. De nem hajlik magam felé a kezem, nagyon tárgyilagos vagyok ebben a kérdésben. Pont azért, mert szeretem a szakmámat és tisztelem annyira a közönséget, hogy megpróbálnám a legjobbat adni nekik, és tudnám, hogy erre ki a legalkalmasabb. Tudom, hogy sokfélére alkalmas lehet a hangom, mert sokféle színt ki tudok belőle hozni. Néha csak egészen pici, nüansznyi különbségek vannak, amik eldöntik, hogy ki a megfelelőbb egy szinkronszerepre.
Nyáron otthagytad az Operettszínházat. Nem hiányzik?
Nem. Nagyon nehezen zárok le dolgokat, de ha lezártam, akkor lezártam. Én az a típus vagyok, aki lassan hozza meg a döntését, utána viszont nem őrlődik rajta. Teljes mértékben sikerült elengednem ezt az egészet. Mikor felmondtam, egy olyan stádiumában voltam az életemnek, hogy úgy éreztem, ebben a munkában már nincs semmi érzelem. Nagyon barátságosan és gyorsan ment az egész, csak négy percet töltöttem benn a direktor úrnál. Valószínűleg ismert annyira, hogy tudta, mi áll a döntésem mögött, és meg sem próbált lebeszélni róla. Itt visszakanyarodnék arra, amit korábban mondtam, hogy az egész Kökény-Náray produkcióban a legjobban a kreativitást élvezem. Például most Bereczki Zolival is olyan jól tudunk együtt dolgozni, ahogy a színházban soha nem adódott rá lehetőség.
Akkor már csak azért sem hiányzik a színház, mert rengeteg dolgot csinálsz.
Igen, és nagyon érdekes, mert tulajdonképpen a semmire mondtam fel Ha egy külső szemlélő józan ésszel nézi ezt a döntésemet, azt gondolhatta volna, hogy megőrültem. Van egy gyerekem, egy nyugdíjas anyám, és egy testvérem, aki vidéken él. Én vagyok a bástya, bizonyos értelemben a család összetartója. Nagyon szoros család vagyunk, szimbiózisban élünk. Ami az enyém, az övék is, és fordítva. Mindenben segítünk egymásnak. A józan ész azt diktálta volna, hogy egy ilyen helyzetben, egy ilyen szimbiózisban nem mondhatom azt, hogy felmondok és kísérletezgetek, mert nem csak a magam életéről döntök, hanem a családoméról is. De úgy éreztem, hogy nem használják ki eléggé a kapacitásomat. Kívülről nem így tűnt, de közben tudtam, hogy mire vagyok képes, és mi mindent tudnék kihozni magamból. Nagyon tudok és nagyon szeretek dolgozni. Attól fáradok el, ha ülök és várok. Mindenkit csak arra tudok bíztatni, hogy ha tudja, hogy mit szeretne, és úgy érzi, hogy sokkal több van benne, mint amit az adott helyzetben ki tud hozni magából, akkor igenis fel kell tudni állni és el kell tudni menni. Én vagyok rá az élő példa, hogy ez működik: a semmire jöttem el, és most itt van ez a műsor Attilával, itt a Super TV 2, ami nagy dolog és kevesekkel történik meg, illetve jelenleg egy szakácskönyvön is dolgozom.
Mesélj kicsit a szakácskönyvről!
A fotók már készen vannak és nagyjából a szöveg is. Tudni kell rólunk, hogy bio család vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy bioboltba járunk vásárolni, hanem hogy csupa organikus dolgot szeretünk enni. A gyümölcsös joghurt nálunk joghurt anyukám gyümölcslekvárjával, a lányom pedig nem bolti csokit eszik desszertnek, hanem palacsintát. Nem vásárolunk óriási mennyiségben felvágottat, hanem van kacsánk, csirkénk és disznónk. Igyekszünk úgy étkezni, ahogy annak idején a nagyszüleink. Anyukám rengeteget dolgozik otthon a kertben, hogy ez sikerüljön, és nálunk mindig történik valami főzéssel kapcsolatos dolog, legyen az befőtt készítés vagy lekvárfőzés. Ezen kívül nagyon jó főzős sztorijaim vannak a nagymamámról. Innen jött az ötlet, hogy a kettőt összerakjuk, legyen egy szakácskönyv anyám és a nagyanyám receptjeivel, mellette leírom a jópofa történeteket is, és megpróbáljuk rávenni az embereket, hogy minél több organikus élelmiszert egyenek. Más lesz, mint a többi szakácskönyv, nem lesznek benne olyan hozzávalók, amiket nem lehet beszerezni. Nem úgy kezdődnek a receptek, hogy vegyél egy marokkói kuszkuszt, amire az ember csak megvonja a vállát és lapoz egyet. Csak olyan ételek kapnak benne helyet, amiket a nagymamáink is főztek, amikről mindenki hallott: töltött káposzta, rántott hús, krémes, palacsinta. Olyan, mint egy Horváth Ilona szakácskönyv, csak gyönyörűen megfotózva. Sőt, mi plusz információkat is adunk, a töltött káposztánál például azt is leírjuk, hogyan kell a káposztát savanyítani, a zserbónál meg azt is, hogyan kell sárgabarack lekvárt főzni. Arra szeretnénk rávenni az olvasókat, hogy mindent saját kezűleg készítsenek el.