"Aki csongrádi, soha nem tudja elfeledni a gyökereit" - Interjú Palásti Márta kommunikációs szakemberrel
Női portálként fontos küldetésünknek tartjuk, hogy olyan tehetséges és inspiráló hölgyeket mutassunk be olvasóinknak, akiknek munkássága, története mindnyájunk számára motiváló lehet. Vendégszerzőnk, Erdélyi Viola, egy igazán sokoldalú, a kommunikációs szakmában jól ismert, mindig pozitív és vibráló személyiséggel, Palásti Mártával készített interjút.
Egy hortenziákkal tele kert teraszán, a nyári melegtől kicsit megfáradva, kényelmes karosszékből figyelem beszélgető partnerem, aki gondosan önti a limonádét poharamba, nem kihagyva a jégkockákat sem. Palásti Márta kommunikációs szakemberrel arról beszélgetek, hogy mi vonzotta vissza a fővárosból a dél-alföldi Csongrádra, hogy ott folytassa életét, ahol minden elkezdődött.
Sok virágod van? Kertészkedsz is?
Anyukámtól kaptam ezt a genetikai kódot, ahol meglátunk egy talpalatnyi földet, mi azonnal valami színes, szirmos szépséggel beültetjük. Aztán gondozgatjuk, óvva mindentől. Budán is volt egy kis kertem, ott kezdődött a kertészkedésem története. És minden tavasszal beindul, de már Csongrádon. A hortenzia a kedvencem, ezt könnyen észre lehet venni.
Csongrádon élsz már két éve. Mennyire érzed magad csongrádinak?
Aki csongrádi, soha nem tudja elfeledni a gyökereit. A Tisza és a platán fák mindig hazahívtak engem is. Itt születtem. Ide jártam óvodába, zeneiskolába és gimnáziumba. Itt nőttem fel. Ha Csongrádon élsz, úgy érzed, hogy egész évben nyaralsz, mert annyi lehetőség van a pihenésre, feltöltődésre. Tiniként a Körös-torok homok fövenyén napoztunk, az usziban lubickoltunk és sasoltuk a fiúkat, teniszeztünk a sporttelepen a Holt-Tiszánál vagy a Fő utca cukrászdáiban sütiztünk…akkor még bármennyi kalóriát befalhattunk. Persze, az iskolát is komolyan vettük, vagyis én, mivel arra készültem, hogy egyetemen folytatom majd a tanulmányaimat.
Mindig az újságírás érdekelt?
Az osztályfőnököm általánosban velem íratott iskolai cikkeket, az iskolai ünnepségeken szavaltatott, versenyekre küldött. Bár akkor nem örültem a plusz munkáknak, de később az osztálytalálkozónkon elmondta, hogy ő látta bennem az újságírót. Viszont a szüleim hallani sem akartak róla, amikor a Magyar Rádió szerkesztő kurzusára szerettem volna jelentkezni. Ők tisztességes szakmát szántak nekem, ami szerintük a pedagógus volt. De nem vonzott a tanári pálya. Szüleim tiszteletreméltó, megbecsült emberek voltak a városban. Apukám fogtechnikusként dolgozott a saját vállalkozásában, Anyukám az OTP Bankban volt állásban. Szigorúak voltak, jól neveltek, adtam a szavukra. Jó tanuló, jó sportolóként éldegéltem akkoriban. Tini életem egyetlen lázadása annyiban merült ki, hogy a beiratkozáson a latin nyelvet választottam, az anyukám által preferált angolt helyett. És milyen jó választás volt! Losoncziné „Minike” latin tanárnőm pedig olyan hatással volt rám, hogy több országos latin versenyre is bejutottam. Bár nem sok latinnal tudtam társalogni, az igaz…
És akkor egyenes volt az út a bölcsészkar felé…
Nem teljesen, mert mindenki megdöbbenésére, elrontottam a felvételimet. Elment az életkedvem is, nem értettem, mi történt és azt sem, hogy milyen sors vár rám… De Fortuna rám kacsintott, és egy kisebb csoda folytán cserediákként az USA-ban folytattam a tanulmányaimat. Az arizonai Tucson városában újrajártam a negyedik osztályt és főiskolára is beiratkoztam. A kinti gimis élet pont olyan, mint az „amcsi” filmekben. Klikkek alakulnak ki a különböző etnikai csoportok és érdeklődési körök alapján és vagy bevesznek vagy egyedül ücsörögsz a suliban egész nap. Nekem sok barátom volt és sokat buliztunk suli után is, mert érdekes volt nekik, hogy európai vagyok, bár nem mindenki tudta, hogy az merre van… Még a tipikus „car wash” (azaz autót mostunk és később a pénzt elpizzáztuk) buliba is elhívtak. Osztálytársaim főleg mexikói diákok voltak a főiskolán, akiktől sokat tanultam az élet szeretetéről, ugyanis öt perc alatt táncra perdültek és énekeltek bármilyen helyzetben. Mexikóba is eljutottam és mint egy akció filmben, hatalmas kaktuszba landoltam egy négykerekű quad motorral. És ahogy kell, a kezem is megkérték, de akkora honvágyam volt, hogy ez sem tudott ott tartani és mindenki legnagyobb megdöbbenésére, egy év után hazajöttem.
Nem gondoltál rá, hogy kint maradsz?
Érdekes, én nem, de mikor kiutaztam mindenki kicsit elbúcsúzott tőlem. Nagyjából öt hónap telt el, amikor tudatosult bennem, hogy az a szívfacsaró, magányos érzés, a honvágy. Nem a nyelv és az ország hiányzott, hanem emlékek, érzések, ízek, hangok mint pl. a Tisza görögdinnye illata nyáron, a nyárfák susogása, a barátaimmal táncolni a JATE klubban, anyukám húslevese…
Mi történt miután hazajöttél?
Szegedre költöztem és elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat. Először angol szakra jártam, majd adódott egy lehetőség és átnyergeltem a Klasszika Filológia szakra. Végre megint latint és az ókori rómaiakról tanulhattam olyan professzoroktól, mint Tegyey Imre, Dér Terézia, Maróth Miklós. Sokszor azt éreztem, hogy ez akkora jutalom: itt hallgathatjuk ezeket a bölcs embereket egész nap az Auditorium Max-ban. A szakdolgozatom az ókori szépségápolásról írtam. De tudtam azt is, hogy nem szeretnék latin tanár lenni. De akkor mi? Ezidőtájt indult a Kommunikáció szak a JATE-n (Szegedi Tudományegyetem), amire jelentkeztem. Mi voltunk az első évfolyam az országban, akik újságírásból egyetemi diplomát szerezhettek. Beindítottuk a Szegedi Egyetem lapot is az évfolyamtársaimmal, aminek a lapmanagere lettem. Megszerveztem a hirdetést és a lap terjesztését, így az újságírók fizetést kaptak. Harmadéves voltam, amikor Dr. Szajbely Mihály tanszékvezető és Havas Henrik docens megkértek, hogy az egyetem budapesti kihelyezett tagozatán szervezzem meg az egyetemi oktatást. Így Budapest és Szeged között ingáztam. Olyan tanárokkal dolgoztam, mint Bodor Pali bácsi, Róka Jolán, Zöldi László. Időközben egy magán iskolában marketing manager szakra is beiratkoztam és ott is felkértek, hogy oktassak, azaz trénerkedjek. Kommunikációt, illem-etikett protokollt és tárgyalástechnikát oktattam felnőtteknek az ország több pontján. Így a hét minden napján dolgoztam és közben az egyetemen tanultam, a diploma munkám írtam. Havas tanár úr még arra is felkért, hogy az egyetemen retorikát oktassak. Azt hittem, hogy a szüleim jóslata beválik és a végén mégiscsak tanár lesz belőlem.
De nem lettél tanár végül.
Rájöttem, hogy szeretek tanítani. Annyira, hogy évekkel később egy budapesti gimiben, a Móriczban is oktattam három évig média ismereteket. De ez sokkal később volt már. Ott magazint készítettünk a tanítványaimmal vizsgamunkaként. Arra kicsit büszke vagyok, hogy sokan választották közülük a médiát szakmaként. Volt, aki még reklámügynökséget is alapított.
Most kicsit előreugrottunk. Hogyan lettél főszerkesztő?
Míg Havasnál dolgoztam a suliban, hallottam, hogy a 100xSzép tini magazin főszerkesztőt keres. Titokban megpályáztam. Lássuk, mi lesz! Addig mindig állásajánlatokat kaptam és szerettem volna tudni, hogy milyen egy igazi állásinterjú. Az akkori lengyel Marquard Kiadó vezetőjével Ulla Dzievittel tárgyaltam. Angolul kellett elmondanom, milyen magazint szeretnék szerkeszteni a magyar tiniknek. És sikerült! Bár féltem, hogy Havas tanár úr megharagszik, hogy nem dolgozok az egyetemén tovább, de nagyon kedvesen gratulált és azt mondta, a helyemben ő is megragadta volna ezt a lehetőséget, de évvégéig nem engedett el, mert szerinte összedőlt volna az egyetem. Így lettem főszerkesztő és így dolgoztam egyszerre két helyen, miközben még tanultam az egyetemen.
Te azonnal tudtad, hogy mit csinál egy főszerkesztő?
Dehogy tudtam! Az egyetemen ezt konkrétan így nem tanították. Nagyon gyorsan meg kellett tanulnom, mivel a főszerkesztő egy személyben felelős minden, a lapban megjelent leírt szóért és fotóért, az egész magazinért. Ezt véstem be magamnak először. Egy főszerkesztőnek kell egy jó csapat is, akivel ezt a kreatív munkát el tudja végezni. Szakértelem és együttműködés, nekem ez volt a legfontosabb a csapatom kialakításakor. Volt kommunikáció szakos évfolyamtársaimból is válogattam a szerkesztőségbe és nagyon örülök, hogy sokan még a pályán vannak. Jó évek voltak ezek! Azért az eladott példányszám és a hirdetési bevétel volt a kiadó számára a legfontosabb, így számomra az is meghatározó volt, hogy „hoznom kellett a számokat”. Ez egy kreatív munkakör, ismerni kell az aktuális trendeket, de meg kell szinte jósolni, hogy mi fogja érdekelni az embereket egy-két hónap múlva, hiszen mi előre dolgoztunk. Közben a lap költségvetését is szem előtt kellett tartani.
Nagyon sokáig dolgoztál főszerkesztőként, sőt több lapot is szerkesztettél szinte egyszerre.
Igen, 1997-2019-ig több kiadónál, több magazint vezettem. Amennyire kemény időszak volt, annyi tapasztalatot, csodás pillanatot és sikerélményt adott. Ebben a korszakban alapítottam családot és születtek meg a fiaim, akikre nagyon büszke vagyok. Levi programozó, Gergő jövőre érettségizik. Mindketten nagyon sok időt töltöttek a szerkesztőségben, kicsit ott nőttek fel. Geri az Autó-Motor szerkesztőségében motorozott a kismotorján. Levi a szerkesztőségi értekezleten az asztalon ülve, a hordozóból „dirigált”…
Ha jól tudom, akkor 100xSzép mellett a Miss Beauty, GYÖNGY, Hölgyvilág, Diabetic Living, Il Bacio, Douglas és CHRONOS magazin főszerkesztője is voltál. Van kedvenced?
A 100xSzép tini magazin készítésekor még nagyon fiatal voltam. De ott tanultam meg a szakmát. A női magazinok szerkesztésekor már anya voltam, össze kellett egyeztetni a munkát a családdal, nem volt könnyű időszak. Azt éreztem, hogy soha nem ott vagyok, ahol lennem kellene. Lekéstem a Levi bölcsis Márton napi lámpás felvonulását egyszer, mert lapzárta volt és nem stimmelt a címlap. Ezt azóta is bánom, látod, most is eszembe jutott... A Jakupcsek Showban azért szerepeltem, mert én képviseltem azt a nőt, aki meg tudja oldani a gyerek és karrier kérdést. Utólag azt mondanám, hogy egyensúlyoztam az anyaság és a munka között, néha-néha megbillenve. Remélem, hogy a gyerekeim szerint azért valamennyire jól csináltam. Ja, és kedvenc magazin. Talán inkább mérföldkő magazinok voltak az életemben, mert mindegyik a kedvencem valamiért. A GYÖNGY azért, mert ez volt az első magazin, amit felnőtteknek készíthettem. A Hölgyvilág azért, mert a kiadó rám bízta a teljes magazin arculatának megfrissítését. Az Il Bacio azért, mert két nyelvű magazin volt és egy luxus áruháznak készült, ahol a tulajdonosnak egekig érő elvárásai voltak és talán sikerült megvalósítani. A CHRONOS azért, mert a német kiadóval én egyeztettem le a licence szerződés minden pontját, hogy Magyarországon megjelenhessen a magazin magyarul és ennél a magazinnál a kiadót is én vezettem. Ez egy nemzetközi óra magazin volt. Sokszor kellett utaznom Bázelba, Münchenbe az órakiállításokra, nemzetközi sajtótájékoztatókra, konferenciákra. De a Szegedi Egyetem is ott van a szívem csücskében, hiszen ez volt a mi első magazinunk az egyetemen. Itt tapasztalhattuk meg, hogy milyen a szerkesztőségi élet…
Kívülről hallgatva úgy tűnik, hogy egy percet sem pihentél. Hogyan tudtad ezt kezelni?
Attól a perctől kezdve, hogy belekerültem a média világába, azon dolgoztam, hogy a kezem alól csak színvonalas munka kerüljön ki. Hiszen az impresszumban ott volt a nevem. Ha egy kicsit elfáradtam, akkor fogtam a családot és irány Csongrád vagy a világ valamelyik szép helye! A szüleim házában szerettem a legjobban, mert újra kislány lehettem. Ott mindig béke és jó érzés fogott el, újra tudtam töltődni. Csak ültem a vasárnapi ebédnél, mindenki beszélt körülöttem és én csak élveztem, hogy végre nem nekem kell döntéseket hozni és jóízűen faltam anyukám rántott csirkéjét és citromos túrós sütijét, immár az unokáival együtt. Majd lebicikliztünk a Körös-torokba lubickolni vagy várat csöpögtetni, Pici bácsi lángosát enni.
Hogyan alakult azóta az életed?
Volt, hogy nyarakat töltöttünk a gyerekekkel a szüleimnél és nehezen mentem vissza a fővárosba. Ebben az időszakban már a saját vállalkozásomat vezettem. PR-butikügynökséget alapítottam és az addigi szakmai tapasztalatom és kapcsolati tőkém a saját vállalkozásom építésébe fektettem. Több cég PR-ját vittem: Helia-D, KIKA, ANSWEAR, Liu-Jo. Közben létrehoztam a saját online magazinomat, a Mindennapi Nőt. A szakmában eltöltött évek miatt influenszerként is dolgozom, azaz cégek felkérnek, hogy népszerűsítsem a termékeiket. Az insta oldalamon húszezres követőtáborral rendelkezem. Már négy éve dolgozok a Richter a nőkért társadalmi célú kampányban, amire nagyon büszke vagyok, mert nagyon sok nőnek tudtunk támaszt nyújtani vagy éppen inspirációt adni élete nehezebb időszakában.
És újra egymásra találtatok a várossal!
Mivel a munkám megengedi, hogy home office-ból dolgozzak, így bárhol meg tudok írni egy cikket vagy megszerkeszteni egy posztot, telefonálni, szervezkedni. Sokat voltam így Csongrádon. Kellett is, mert váratlanul 2021-ben Édesanyám egészségi állapota megromlott. Szörnyű és nehéz időszak volt ez. Azonnal hazaköltöztem, hogy a szüleimet ápolni tudjam, hiszen apukám már évek óta gyengélkedett. Anyukám ment el először, majd Édesapám is az égből figyeli már a sorsom alakulását. Így kerültem vissza a szülővárosomba.
Miért éppen Csongrád?
Amit fiatalon unalmasnak éreztem, az most az előnye Csongrádnak és ez már az unalom helyett a nyugalom, ami mindennél többet ér. A Tisza gáton futok reggelente és nem tudok betelni az ártéri erdő szépségével. Minden évszakban más és más. Nekem a csongrádi Fahíd morgása az otthon hangja, és a Géza hajó kürtölése a mindennapjaim része. Szeretek a platánfák alatt sétálni a Fő utcán és már kezdem újra megszokni, hogy egy rövid út alatt is, többen rám köszönnek. Mert itt ismernek. A gyerekkori barátaim újra előkerültek és ott folytatjuk, ahol harminc éve abbahagytuk. A városban meglepően sok kulturális esemény van. Itt a Tisza Presszó, ahol olyan nagy nevek lépnek fel, mint Hobo, KFT, PUF és sorolhatnám. Augustusban borfesztivál is lesz, sok jó borral és koncertekkel. A városnak saját színjátszó köre van. Most újult meg a múzeumunk is. Nyáron a Körös-torok homok fövenye olyan, mint egy tengerpart. Hogy egy kis programajánlót is nyújtsak, mivel a város kommunikációs tanácsadójaként is dolgozom már lassan két éve. Nem is képzelhetnék el szebb feladatot, mint hogy mindazt, amit kemény munka és kitartás árán megtanultam, a szülővárosom javára fordítsam. Úgy érzem, hogy újra rám talált az a város, amit gimisként itt hagytam. A szerelem is megérintett, amit már ebben a korban nem is vártam. Így még inkább idekötnek a régi és új érzések.
Nem hiányzik a főváros lüktetése, forgataga?
Kicsit sem. Bár az itteni események szerényebbek, szolidabbak. És a kommunikációs feladataim is ennek köszönhetően más léptékűek. Itt egy óvoda játszóterének az átadásakor, az óvodavezetővel készítek interjút, ezzel szemben egykoron David Hasselhoffal interjúztam a Kempinskyben. Bár én már bejártam a világot a magazinos meghívásoknak köszönhetően, most Csongrádra szervezek sajtóutakat és a régi és új kollégákat hívom meg szeretett városomba és jól esik látni, hogy megkedvelik a mi kis „alföldi ékszerdobozunkat”.
Mik a terveid?
Terveim között szerepel, hogy a csongrádi vállalkozónőknek klubot szervezzek, ahol kicsit együtt lehetünk, akár tanulhatunk is egymástól, de egy kis „énidő” sem ártana, mert azt látom itt vidéken, hogy sok nő nem engedi meg magának a „kényeztető programokat”, legyen az egy barátnős kávézás egy cukrászdában. Érdekel az önfenntartó gazdálkodás, ezzel is szeretnék foglalkozni a kis kertemben. Azért tartom a kapcsolatot a fővárossal is, mert több sajtóeseményre kapok meghívást. Ilyenkor kicsit bepótlom az esetleges „csillogás” hiányát. Olyan vagyok a régi kollégáknak, mint egy csodabogár. Mindenki a vidéki életről kérdez. Annyit szoktam mondani, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, mert én sem gondoltam, hogy a szülővárosomba valaha visszaköltözök. De hogy így alakult, már hálás vagyok a sorsnak.
Rátz Tamara, a Kodolányi János Egyetem Turizmus Tanszékének vezetője utazásokban és kalandokban gazdag pályát tudhat magáénak, rengeteg országot bejárva bővítette turizmussal kapcsolatos tudását, mely témában több könyve is megjelent.
Fotók: Palásti Márta
Oldalak
Hasonló cikkek
