Lifestyle

Az élő kultúra körülvesz bennünket, mindannyiunk ajándéka és felelőssége! – interjú Koltai Bori műsorvezetővel

Koltai Bori, az M5 kulturális csatorna Junior Prima díjas műsorvezetője igazán sokoldalú személyiség, kitartása és küldetéstudata példaértékű lehet pályatársai és a mai fiatalok számára is.

Történelem, kultúra, kalandok

Koltai Bori karrierje igazi sikertörténet, fiatal kora ellenére már eddig is komoly szakmai utat járt be a médiában, miközben folyamatosan új kihívásokat vállalt és keres most is. Akrobatikát tanult a Rippel fivérektől, filmes kaszkadőrtechnikákat sajátított el, sőt, még az űrhajósok kiképzésébe is bepillantást nyerhetett. Médiakarrierjét gyakornokként kezdte A Dal című műsorban, majd a szerkesztői és műsorvezetői munka minden szegletét bejárva építette fel karrierjét eleinte az M2 Gyerekcsatornánál, később az M5-ön. Kiemelkedő munkáját 2022-ben Junior Prima díjjal is elismerték ismeretterjesztés és média kategóriában. Szombat esténként új műsorral jelentkezik az M5 képernyőjén: a Mesék a takarásból című riportműsor a kulturális élet háttérembereit, izgalmas egyéniségeit mutatja be a nézőknek.

A Femcafe.hu elkötelezettje az inspiráló női sorsoknak, példaként állítja olvasói elé mindazokat, akikből motivációt nyerhetnek. Ezúttal Koltai Bori műsorvezetőt kérdeztük pályájáról, szakmai kihívásairól és a hazai ismeretterjesztő műsorok világáról.

Rögtön az egyetem után kezdődött a pályafutásod a média világában, mi vonzott leginkább ebben a szakmában, mi volt az inspirációd?

Emlékszem, gyerekkoromban, mikor együtt néztük a családdal a televíziót, nagyon imponált nekem néhány műsorvezető hölgy. Olyan okosnak, tájékozottnak és határozottnak láttam őket, hogy azt gondoltam, én is szeretnék majd egyszer ilyenné válni, de aztán az élet először más irányba vitt. Az egyetemen teljesen mást tanultam, nemzetközi tanulmányok szakon végeztem, és a diploma megszerzése után döntöttem úgy, hogy még egy picit a gyerekkori kíváncsiságom után megyek.

Mennyire volt nehéz beilleszkedni a média világába, elfogadtak a szakmában?

Azt gondolom, hogy igen, de meg kellett dolgozni azért, hogy megbecsüljenek. Gyakornokként kezdtem a Duna A Dal című műsorában, aztán nagyon hamar egy nagyon jó helyre kerültem, a közmédia gyermekcsatornájához, ahol 2017-ben már szerkesztőként kezdtem el dolgozni. Egy olyan alkotócsapathoz csatlakoztam, amelyben teljes mértékben megkaptam minden támogatást. Volt is szabadságom és lehetőségem kísérletezni, úgyhogy sok mindent a gyakorlatban tanultam meg. Ez egy fantasztikus, kreatív kis alkotóműhely volt, ahol nagyon sokat lehetett megtudni erről a szakmáról.

Koltai Bori otthonosan mozog a kamera előtt és mögött is

Ezek szerint bőven kipróbálhattad már magad a háttérmunkában és a kamera előtt is. Melyiket érzed közelebb magadhoz?

Nem tennék különbséget a kettő között, erre egy egységként tekintek, hiszen szinte mindig így csináltam. Szerkesztőként a tartalmi előkészítésben, tervezésben is mindig részt vettem, sokszor a megvalósításban is, kamera előtt és mögött. Néha akár ezt a kettőt egyszerre; előfordult már, hogy magamat rendeztem. De a titkos kedvencem az utómunka, a vágás. Ott áll össze mégiscsak az a munka, amit nagyon sokan és sokféleképpen beletesznek egy-egy riport létrejöttébe. Ezen a ponton olyan kreatív döntéseket lehet meghozni, amelyekkel még lehet finomítani a végeredményen, hogy az az üzenet jusson el a nézőkhöz, amit szeretnénk átadni és a lehető leghitelesebben megmutatni.

Hogyan készülsz fel egy-egy műsorra vagy egy interjúra, van valami különleges rituáléd?

Rituálém az nincs, de van alaposság, alaposság, alaposság. Nagyon becsületesen készülős típus vagyok. Azt hiszem, nekem ez ad magabiztosságot minden esetben. Például az M5 História című történelmi műsorban a forgatott riportok és a stúdiófelvételek előtt is fontos volt számomra, hogy elmélyedjek az adott témában. Azt gondolom, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a végeredmény pontos, informatív és kellően tartalmas legyen.

Koltai Bori mindig nagy küldetéstudattal dolgozik

A Multiverzum című műsor kapcsán sokféle kalandban volt részed, megtanultál már búvárkodni, kipróbáltad a sportlövészetet és a műrepülést is. Az ilyen kihívásokra hogyan lehet felkészülni?

Erre nem lehet felkészülni. Szerintem csak át kell adni magunkat az élménynek és jelen kell lenni, minél több mindent magunkba szívni. A kíváncsiság és a természetesség nagyon fontos ezekben a helyzetekben. Egy barlangban vagy búvárkodás közben az ember nem arra figyel, hogy hibátlan legyen a sminkje, vagy hogy minden esetben gyönyörűen formálja a szavakat. Sokkal inkább valami valódi történik ezekben a pillanatokban, és ez az, amit szeretnénk megmutatni a nézőknek. A biztonságérzetemhez pedig mindig nagyban hozzájárul az a csapat, akikkel dolgozom, hiszen stábok kísérnek, remek szakemberek és remek emberek! Amikor éppen nem forog a kamera, akkor lehet, hogy összekapaszkodva segítünk egymásnak megmászni egy hegyet vagy belemászni a kútba, úgyhogy ezek mindig nagyon jó hangulatú forgatások. Sokszor nem is munkának érzi az ember, hanem egy osztálykirándulásnak. Egyébként nem vagyok egy extrém csaj, de sok mindenre képes vagyok a jó végeredmény érdekében.

Az új műsorodban, a Mesék a takarásból részeiben nagy hangsúlyt kap a kultúra és a személyes történetek összefonódása. Te hogy látod, egyetlen személy mekkora hatással tud lenni a kultúra alakulására vagy reprezentálására?

Az M5 kulturális csatornának van egy új szlogenje, amely az „Élő kultúra”, ezért mostanában gyakran kérdezgetik tőlünk, hogy pontosan mit értünk ez alatt. Közel áll hozzám a megfogalmazás, miszerint a kultúra nem valami olyasmi, amiért mindenképpen el kell menni valahova; a színházba, az operába, a múzeumba. Éppen ellenkezőleg, a hétköznapjaink része: benne van a döntéseinkben, abban, ahogyan az anyanyelvünket használjuk, akár az öltözködésünkben is ott lehet. Ez inkább egy érzet, mintsem egy mottó, amelyet szeretnénk átadni a nézőknek, megerősítve őket abban, hogy a kultúra körülvesz bennünket, mindannyiunk ajándéka és felelőssége. A nagy, színes egészhez, ha csak egy picit is, de mindenki hozzátehet, akár a szűk környezetében vagy közösségeiben. Annyi biztos, hogy a Mesék a takarásból című műsor szereplői igazán élővé teszik a kultúrát!

Hogyan választjátok ki az interjúalanyokat a műsorhoz?

A mi főhőseink a háttérből, a takarásból alakítják a kultúrát és olyan személyek, akiket idáig nem, vagy kevésbé ismerhettek a nézőink. Gondolok itt akár egy színházi ügyelőre, egy pedagógusra vagy a tudományos élet valamely szereplőjére. Nekik nemcsak a tevékenységüket, a szakmai eredményeiket szeretnénk megmutatni, hanem a világlátásukat, a kultúrához fűződő viszonyukat is. Elkísérjük őket az otthonukba, a munkahelyükre, hogy abban a közegben lássuk őket, ahová tartoznak. Hiszünk abban, hogy itt történnek azok az őszinte és igaz pillanatok, amelyeket mi keresünk és be akarunk mutatni. A szervezésben és az előkészítésben nagy segítséget kapok a szerkesztő kollégáimtól. Sokszor az interjúalanyokat bátorítani is kell, hiszen számukra egy forgatás szokatlan helyzet. A forgatási napok aztán reggeltől estig tartanak, hosszúak, tartalmasak, jó értelemben fárasztóak, de közben mindannyian töltődünk. A Mesék a takarásból csapatával most nagy lelkesedéssel dolgozunk azon, hogy olyan hétköznapi hősöket és történeteket mutassunk be, amelyekből mindenki magával vihet egy kis gondolatmorzsát vagy lelki útravalót.

A közösségi média igencsak felértékelődött napjainkban, neked milyen szerepet tölt be a munkád során, milyen hatással van rád?

Belátom, hogy az online jelenlét a munkánk elengedhetetlen része, és hogy egy bizonyos közönséghez csak így tudunk eljutni. Személyesen is igyekszem a nézőknek, a követőimnek beszámolni az aktuális munkáimról. Néhány izgalmasabb kulisszatitkot vagy a háttérben, forgatás közben készült fotót meg szoktam osztani, mert szeretném, ha ők is látnák, hogy mi készül.

Hogy látod, fogékonyak a fiatalok az ilyen kulturális vagy tudományos tartalmakra?

Bízom benne, hogy igen. Nem is gondolhatok másra, mivel nekem az lebeg a szemem előtt, hogy minél több embert érdekeljen, és minél többekhez eljusson az az érték, amit igyekszünk képviselni a tartalmainkkal. Dolgoztam gyermekműsorokban is, ezért jól tudom, hogy a különböző korosztályokhoz más nyelvezeten és formai megoldásokon keresztül vezet az út. Az a legfontosabb, hogy az ember őszintén és szívvel csinálja, amit csinál, és bízzon abban, hogy ezt mások is értékelik.

Rengeteg fontos pillanatot átéltél már, mire vagy eddig a legbüszkébb?

Az új műsorra vagyok a legbüszkébb, és arra a csapatra, akikkel együtt dolgozom. Nélkülük nekem sincsenek sikereim, nincsenek tévéműsorok, hiszen ez tényleg csapatmunka. Persze a Junior Prima díj is hatalmas megtiszteltetés és fontos visszaigazolás volt azzal kapcsolatban, hogy jó az irány. Azon dolgozom, hogy elfogadjam azokat a helyzeteket, amelyeket hoz az élet, és azokból próbáljam a legtöbbet kihozni, illetve értékeljem azt, amikor jó dolgok történnek. Ez most egy ilyen időszak, és remélem, hogy minél tovább kitart – a magam részéről mindent megteszek, hogy sokáig így maradjon.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.