Kulcsár Edina elárulta, hogyan készül visszanyerni tökéletes alakját a kislánya születése után
Nem bocsátottak el senkit
Edina vállalkozóként is jelentős sikereket ér el az utóbbi időben. Saját hajfonó-szalon üzletlánca van, azonban a vírus- és karanténhelyzet ezekre is nagy hatással volt. Emellett pedig Csutival több közös vállalkozásuk is van. A műsorvezető és férje minden tőle telhetőt megtettek, hogy alkalmazottjaik számára a lehető legkevesebb veszteséget okozza a pandémia. „Voltak nehézségek, de mi a férjemmel a karanténidőszak alatt kitűztük magunk elé a célt, hogy a lehető legnagyobb segítséggel próbáljuk a kollégáinkat támogatni. Tehát nem amellett döntöttünk, hogy elbocsátunk valakit. Voltak olyan kampányok, amiket azért vállaltunk el, hogy a kollégáinkat ki tudjuk fizetni, és hogyha nem is az egész bérüket, de egy részét tudjuk nekik biztosítani, hogy ne a megélhetésen vagy azon kelljen izgulniuk, hogy mit fognak másnap reggel enni. Nem volt egyszerű, de nagyon örülök, hogy sikerült. Habár nehéz időszak, én mindig mégis pozitívan tekintek erre vissza, mert tudjuk, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk” – mondta el Edina.
A hazai hírességek a vírushelyzetben is elkötelezettek az iránt, hogy a sport és az egészséges életmód fontosságára hívják fel a magyar emberek figyelmét.