Kulcsár Edina elárulta, hogyan készül visszanyerni tökéletes alakját a kislánya születése után
Kulcsár Edina a hétvégi FitBalance Aréna sportrendezvényen a Femcafe.hu-nak elárulta, miért tartja fontosnak a sportot, hogyan készül visszanyerni alig hat hónappal a szülés után az alakját, és hogyan változtatta meg a járványhelyzet a vállalkozása működését.
Tesz azért, hogy jól érezze magát
Edina életét is felforgatta a koronavírus, de igyekszik optimistán hozzáállni a helyzethez. „Próbálom elfogadni a tényt, hogy így kell élnünk az életünket, nem tudjuk még, hogy meddig. Én próbálok a legrosszabbra felkészülni. Nyilván egyszer vége lesz, de azt gondolom, hogy inkább pozitívan csalódjak” – fogalmazott az egykori szépségkirálynő, aki nagyon örült annak, hogy megrendezésre került a 2020-as őszi FitBalance Aréna. „Attól, hogy most járvány van, nem zárkózhatunk be. Nyilván meg kell tenni minden szükséges óvintézkedést, mint például a maszk, a kézfertőtlenítés, és amit csak tudunk. De muszáj, hogy éljük az életünket. Ne álljunk meg, ne féljünk, mert azt gondolom, hogy ettől függetlenül megy tovább az élet, és hogyha így meg tudjuk oldani ezeket, akkor bizony mozduljunk ki, és tegyünk azért, hogy jól érezzük magunkat” – mondta el a Femcafe.hu-nak a kétgyermekes anyuka.