Sztárok

„Ez egy fantasztikus darab, nagyszerű feladat” – Kökényessy Ágival beszélgettünk

Milyen munkái vannak ezzel párhuzamosan?

Az Újszínház tagja vagyok, ott játszom 9 különböző előadásban, azon kívül a Madách Színházban, ott van még 4 futó előadásom. Tulajdonképpen minden munkára igent szoktam mondani, amire van időm. Csak akkor nem mondok igent, ha más elfoglaltságom van.

A televíziós-szinkronos munkákra is ugyanez vonatkozik?

Természetesen, nem válogatok a felkérések között.

Honnan nyeri a motivációját? Hogyan szeretett bele a színészetbe?

Édesanyám színésznő volt, én pedig sokat kísértem a színházba. Ott szeretettem bele a színpadba, ott döntöttem el, hogy színésznő leszek. Szokványos történet, de hát ez az igazság.

A munka mellett mivel telt a nyár? Voltak nyaralni a családdal?

Idén nem mentünk sehova, mert erőteljesen gyűjtünk arra, hogy a gyermekünknek minden program sikerüljön, amit eltervezett. Ez nyelvtanfolyamot és különféle táborokat jelent például. Most is egy táborból jött éppen haza, tartalmas nyara volt, jól érezte magát. Mi pedig a férjemmel dolgozunk.

Hosszú Katinka anyukája nem ájult el lánya teljesítményétől - Családi titkokról is beszélgettünk vele

Hosszú Katinka és édesanyja, Bakos Barbara annyira közel állnak egymáshoz, hogy a P&G tavasszal őket választotta a "Köszi, Anyu!" kampány nagyköveteivé, amely az anyukákat ünnepli. Barbara nekünk elárulta, korábban nem volt elájulva lánya teljesítményétől, most azonban szinte gondolni sem mert Rióra, annyira drukkolt Katinkának. Úszónk anyukájával beszélgettünk!

Fotók; Leadfotó: Újszínház/Boda Gábor

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?
Lifestyle
A Mérleg a hét közepén megismerhet valakit, aki nagyon mély benyomást tesz rá. Heti horoszkóp.