Itt a nagy bejelentés: Mihályfi Luca és Hegyes Berci elárulták azt, amire ezrek voltak kíváncsiak

A Dancing with the Stars 7. élő showjában, az elődöntőben Mihályfi Luca és Hegyes Berci búcsúzott, ám a páros egyáltalán nem csalódott, hiszen már így is győztesként távoztak: elnyerték egymás szívét.

A Dancing with the Stars új álompárja

A TV2 nagysikerű táncos show-műsorának 7. élő showja rengeteg izgalmat tartogatott: a négy elődöntős táncpár olyannyira próbálta bebizonyítani a zsűrinek és a nézőknek, hogy méltó helye van a műsorban, hogy bizony becsúsztak igen nagy hibák is. Az első fordulóban Mihályfi Luca és Hegyes Berci jive-ja nem éppen úgy sült el, ahogyan azt szerették volna, de WhisperTon és Tóth Katica is rontott. A véghajrában mind a négy páros két produkcióval lépett a parkettre, a tét nagy volt, hiszen a döntő kapujában mindenki szeretett volna a jövő szombati fináléba jutni, ám sokak legnagyobb meglepetésére Mihályfi Luca és Hegyes Berci búcsúztak a versenytől. Az izgalmak azonban itt még nem értek véget, a páros a műsor végén bejelentette, hogy a próbák alatt szerelem szövődött kettőjük között, és már nem titkolják tovább, hogy a való életben is egy párt alkotnak. Luca és Berci a Femcafe-nak adott interjújában elárulta, hogy szerintük az első élő adásnál, a salsa tánc közben érezték azt, hogy több is lehet kettőjük között, mint barátság. Kiderült az is, hogy a jövőben szeretnék folytatni a közös táncot, és idén a karácsonyt is együtt töltik majd.

A Mihályfi Lucával és Hegyes Bercivel készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Lead kép: Femcafe/Kunos Attila

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Sztárok
      Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá...
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...