Neked is "desszertgyomrod" van? 5 trükk, hogy végleg leszámolj vele

Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.

Fér még abból a sütiből

Ismered azt az érzést, amikor már nem bírsz megenni még egy falatot sem az ebédből, de amint megjelenik az asztalon egy szelet süti, hirtelen mégis van hely? Mintha csodával határos módon kinyílna egy új „desszertgyomor”, ami csak az édes dolgoknak van fenntartva. Ha ez ismerősen hangzik, nem vagy egyedül – sokan érzik úgy, hogy a főétkezések után egyszerűen „muszáj” valami édessel zárniuk. Ez nem feltétlenül baj, de hosszú távon a napi desszert-függőség komoly akadálya lehet annak, hogy egészségesen étkezz, vagy éppen elérd a vágyott alakforma céljaidat.

A „desszertgyomor” persze nem valódi szerv, de a jelenség mögött nagyon is valós biológiai és pszichológiai okok állnak. A cukor és más édes ízek rendkívül erősen stimulálják az agy jutalmazó központját, ami miatt azt érzed, hogy szükséged van rájuk – még akkor is, ha fizikailag már nem vagy éhes. A közösségi életünk is gyakran az édesség köré épül: szülinap, kávézás, „csak egy falat” – és máris becsúszott az az extra kalória, amit nem terveztél. A jó hír az, hogy ez a reflex tanult viselkedés, amit tudatos trükkökkel simán át lehet programozni. Ha eleged van abból, hogy az étkezések végén automatikusan nyúlsz az édesség után, itt az idő, hogy változtass! Mutatunk 5 ütős tippet, amivel végleg leszámolhatsz a „desszertgyomorral”.

Igyál vizet étkezés előtt és után – Elcsépeltnek hangzik, de tényleg működik! Gyakran összekeverjük a szomjúságot az édesség utáni vággyal. Egy nagy pohár víz csodákra képes!
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Ha nem szeretnél másnap fáradtan ébredni, akkor mindenképp kerüld ennek a népszerű italnak a fogyasztását, ugyanis összezavarhatja az alvásciklusod, és álmatlan éjszakákat okozhat.
      Sztárok
      Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa harmadik gyermekével várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő érkezik a csatornához.
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.