Sztárok

"Nagyon kedves volt, aranyos és őszinte" - Nagy Réka elárulta, hogyan jöttek össze Király Viktorral

Egy ideje arról lehet hallani, hogy a Star Academy alatt összejött egymással az egyik zsűritag, Király Viktor, valamint a modell és műsorvezető, Nagy Réka. A szépség nekünk árulta el, hol tart jelenleg a kapcsolatuk, de beszélt arról is, hogyan sikerült Viktornak meghódítania őt. Olvasd el, mit mondott!

Így ismerkedett meg Réka és Viktor

Az utóbbi időben Király Viktort, a Star Academy zsűritagját, valamint az egykori háttérműsor háziasszonyát, a szépséges Nagy Rékát meglehetősen sokszor látták együtt, így felröppent a pletyka, mely szerint van közöttük valami. Vajna Timi fánkozójának megnyitóján szintén egymás társaságában időztek a legtöbbet, azóta nyílt titok, hogy randizgatnak. Ekkor ugyanis leleplező fotó is készült róluk. A gyönyörű modell és műsorvezető nekünk árulta el, hol tart most a kapcsolatuk.

"A Star Academy kapcsán ismertük meg egymást. Nyilván azért tudtam, hogy ő kicsoda. Pont kint voltam Amerikában, amikor ment a Voice és mondták a modell szobatársaim, hogy van egy magyar énekes, úgyhogy tudtam róla. Teljesen hétköznapi módon alakult a kapcsolatunk, elmentünk egy első találkozóra. Azóta randizgatunk. Ez egy nagyon szépen, lassan alakulgató dolog, ami jó a mai világban. Neki is volt egy kapcsolata, nekem is volt egy öt és fél éves kapcsolatom, illetve nekem márciusban lett vége egy féléves kapcsolatomnak egy sportolóval, és ezután jött a Star Academy és Viktor. Amikor lefotóztak minket a megnyitón, még tényleg csak egy ideje randizgattunk. Külön érkeztünk, de utána találkoztunk, együtt mentünk el a helyről, ekkor készült a kép. Szóval most találkozgatunk, és egyre jobban megismerjük egymást" - mesélte Réka.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: facebook.com/rekanagy, facebook.com/kiralyviktor

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Lifestyle
Talán eddig bele sem gondoltál, de a hálós csomagolás nemcsak praktikus, hanem egyben egy zseniális marketingeszköz is.
Fashion&Beauty
A 2025-ös hajszíntrendek a természetes és meleg árnyalatok, valamint a merész, egyedi színek kombinációját hozzák el, lehetőséget adva mindenkinek, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb stílust.