Sztárok

"Nagyon kedves volt, aranyos és őszinte" - Nagy Réka elárulta, hogyan jöttek össze Király Viktorral

Király Viktornak jó a humora

"Nagyon kedves volt, aranyos és őszinte, nem sablon dumákkal jött oda hozzám, nagyon jó humora van, és persze nagyon jól néz ki. A belső engem jobban megfog, a humor pedig nagyon fontos. Rövid időn belül egy hullámhosszra kerültünk, eléggé hasonló a kettőnk személyisége, ami szerintem ritka. Jó, hogy élt kint Amerikában, jó, hogy én is voltam kint. Szóval sok közös pontunk van, ami viszi előre azt, ami köztünk van kialakulóban" - tette még hozzá a szépség, majd folytatta.

"Még nem merem kijelenteni, hogy együtt vagyunk, babonából, pont azért, mert fontos. Persze remélem, hogy így lesz. Szépen alakulnak köztünk a dolgok, erről neki szeretnék majd először beszélni" - tette még hozzá.

Réka egyébként nem az a féltékeny típus, úgy gondolja, hogy abban a világban, amelyben ők dolgoznak és élik mindennapjaikat, előfordulhatnak flörtök. Ezen nem kell kiakadni, az meg tudja ölni a kapcsolatot. Magáról azt mondta, őt az ilyesmi nem zavarja.

Közeli hozzátartozóját gyászolja a Star Academy zsűritagja - Elhunyt Keresztes Ildikó édesapja

Keresztes Ildikót telefonon értesítették arról, váratlanul elhunyt szeretett édesapja, akivel nagyon hasonlítottak egymásra. Az énekesnő gyászol.

Leadfotó: facebook.com/rekanagy, facebook.com/viktorkiraly

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Lifestyle
Talán eddig bele sem gondoltál, de a hálós csomagolás nemcsak praktikus, hanem egyben egy zseniális marketingeszköz is.