"Nagyon sok hülyeséget fogok a kisfiammal csinálni" - Brasch Bence elárulta, hogy milyen apuka lesz

December 12-én debütál a mozikban az év legjobban várt magyar zenés, romantikus vígjátéka, a Hogyan tudnék élni nélküled?. A film sajtóvetítésén a szereplőkkel is volt lehetőségünk beszélgetni, többek között Brasch Bencével, aki nemcsak a forgatásról, hanem a hétvégi Hell Boxing Kingsről és a hamarosan születendő kisfiáról is mesélt.

Nagyon jó apuka lesz

A javarészt idén tavasszal és nyáron forgatott, Orosz Dénes rendezésében megszületett film olyan sztárok, fiatal tehetségek közreműködésével készült, mint Marics Peti, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca, Kirády Marcell, Kovács Harmat. Ráadásul többségük úgy látható benne, ahogy vásznon még soha korábban. Köszönhetően annak, hogy a Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetben ezek az örök hazai kedvencek közé sorolt dalok a szereplők saját előadásában hallhatóak az általuk bemutatott látványos, dinamikus, lehengerlő tánckoreográfiák kíséretében. Brasch Bence a Femcafe-nak elárulta, hogy alapvetően ő egy nagyon érzékeny, és érzelmes férfi, ezért is tudott ennyire azonosulni a filmbeli karakterével, Mártonnal, és mikor először olvasta a forgatókönyvet már akkor tudta, hogy ez a szerepet pontosan rá írták. Bence tavaly megnyerte a Sztárbox férfi nehézsúly kategóriáját, így idén a nemzetközi Hell Boxing Kings versenyben bizonyíthat. Az első mérkőzését a kétméteres szlovák TikTok-sztár, Samuel Jeseter ellen nyerte meg, most hétvégén az elődöntőben pedig egy balkezes göröggel fog kesztyűzni, amire már teljes gőzerővel készül. A 33 éves színész októberben feleségül vette szerelmét, Gál Rékát, múlt héten pedig bejelentették, hogy első közös gyermeküket várják. "Előttem nem nagyon volt apakép, és emiatt úgy érzem, hogy még jobb apuka leszek. Szeretném, hogy a kisfiam nagyon jó humorú legyen, úgyhogy amíg nem tudja magát megvédeni, addig nagyon sok hülyeséget fogok vele csinálni. Be fogom öltöztetni mindenfélének, alászinkronizálom amíg nem tud beszélni, és ezeket mind videóra fogom venni és majd akkor mutatom meg neki, amikor felnőtt korában pimaszkodik velem." - mondta Bence.

A Brasch Bencével készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.