„Börtönbe zárva nagyon nehéz zenét szerezni”-interjú Závodi Gábor zenei producerrel
"Csak a zene számít!
Hagyjuk végre hátra azt, ami volt!
Mert bármi lesz is holnap, most még
Szóljon a Rock 'n Roll!"
(Závodi Gábor: Csak a zene)
Te már a suliban is mindenféle zenekarban játszottál?
Nem, általánosban még klasszikus zongorát tanultam, de azután jött a gimi, ahol lehetett volna amatőr zenekarokban játszani - az én osztályomban is volt vagy kettő - de mivel én billentyűs voltam, nem volt arra pénzem, akkoriban egy lakás ára volt egy szintetizátor. Úgyhogy én suli-dj lettem, Klub Stúdiónak hívták akkor, ott éltem ki az exhibicionista hajlamaimat.
Sosem tartottalak téged igazi exhibicionistának. Intelligenciával vagy jelen a háttérben is...
Nem gondolnám, hogy ez egy előre meghatározott tudatos jellemépítés volt - vagy jellemleépítés - hanem így alakult, és én mindig megtaláltam magamban az összhangot abban a munkában, amit éppen csináltam, függetlenül attól, hogy a színpad közepén állok vagy nem. Kipróbáltam magam frontemberként is és tök jó volt! Amikor a Mexet csináltam, úgy éreztem hogy ezt nagyon jó csinálni, és sokan szerették. Ami ahhoz képest volt nagy dolog, hogy egy kőkemény rock bandáért rajongtak, ahol a frontember egyébként Demjén Ferenc mögött zongorázik. Skizofrén állapot volt, ehhez képest elég népszerű volt a zenekar.
Rózsi hogy jött a képbe?
Menyus jött először (Menyhárt János gitáros – a szerk.). Akkor tanultam ki a hangmérnökséget az LGM stúdióban és itt dolgozott a V Motorock is. Innen az ismeretség. Amikor az „Álmodj királylány” elkészült, akkor az MHV (Menyhárt János – Homonyik Sándor – Vikidál Gyula, a szerk.) megkért, hogy turnézzak velük billentyűsként. Majd egy évvel később jött a Szabadság vándorai lemez. Egy dal lemaradt az albumról, a „Mindig ide tartozol” című szám, minek kapcsán Rózsi szólt, hogy ezt meg kellene hangszerelni holnapra - nevet. Így kezdődött.
Szerintem soha életedben nem voltál olyan támadások kereszt-tüzében mint amikor 30 év nagyon sikeres, közös zenélés után ott hagytad a Demjén-zenekart.
Hidd el, nekem fájt a legjobban. Nyilván ez egy hosszú, nehéz döntés volt, nem egy nap alatt hoztam meg és bármennyire nem hiszi senki, én sínylettem meg a leginkább. Hosszú munkakapcsolat volt és nyilván voltak benne súrlódások, de azt szoktam mondani, nem lehetett annyi negatív történés ebben a 30 évben, amit a milliónyi pozitív élmény felül ne írna. Mellette váltam felnőtté és profi zenésszé, érted? Amikor úgy döntöttem, hogy ezt most muszáj elengedni, akkor én tényleg túl voltam terhelve. Folyamatosan rohangáltunk koncertről koncertre és Rózsi egészségi állapota sem volt megnyugtató.
A rajongók viszont úgy élték meg hogy Magdi elhappolt téged Rózsi elől.
Magdival akkor már több, mint tíz éve együtt dolgoztunk. Az volt a probléma, hogy én három zenekarban voltam a főállású billentyűs és a zenekarvezető. A legrégebben a Demjénnél, vele 30 évig ment a közös munka, Koncz Zsuzsival 22 éve dolgozunk együtt - ezt könnyű kiszámolni, mert akkor született a fiam, Marci – Magdi pedig 15 éve érkezett. Tehát minimum 15 éve három dolgot csinálok egyszerre, ez lett sok. Ráadásul akkor már régóta foglalkoztam látványtervezéssel is és Magdinál egyre nagyobb lett a produkció, nagyobbak lettek az elvárások. A lezárás előtti márciusi, utolsó, nagy koncert tényleg minden idők legjobb koncertje volt, minden szempontból. 3 D-ben mozgattuk a látványt az élő képpel együtt, előttünk még senki sem csinált ilyet itthon.
Lapozz, a cikknek még nincs vége!
Fotó: Gregus Máté, Váradi Eszter, Rosta Márk
Oldalak
