Vaníliapudingos körtés pite - Mutatós őszi sütemény

Az egyszerű piték a borongósabb napok kedvencei, ugyanis akkor is el tudjuk készíteni őket, amikor semmi kedvünk nincs hozzá - köszönhetően a rendkívül egyszerű receptnek. Amit most mutatunk, nem csak szívmelengető egy sötét estén, hanem nagyon mutatós is, ugyanis a tetejét díszítő egész körték igazán rusztikus hangulatot kölcsönöznek a süteménynek.

Hozzávalók (24 cm-es tortaformához)

  • 6 körte
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 tasak vaníliapuding
  • 3 dl tej
  • 6 dkg cukor
  • 20 dkg túró

Elkészítés

Az átszitált lisztet keverjük el a cukorral, puha vajjal, 10 dkg cukorral és tojással, majd gyúrjunk belőle tésztát. Egyenletes, lágy tésztát kell kapnunk, amit fóliázzunk be, és pihentessük fél órát a hűtőben. Ezután egy kisebb, fedővel rendelkező lábosba tegyünk föl ujjnyi vizet forrni, majd tegyük bele egészben a megmosott körtéket, és kis fokozaton lefedve, pároljuk puhára azokat. A pudingport keverjük csomómentesre a tejjel és cukorral, majd főzzük meg. Ha kihűlt, keverjük el benne a túrót. A pihentetett tésztát nyújtsuk ki, és simítsuk föl a formánk peremére is, de ott az ujjunkkal vékonyítsuk el, hogy ropogósra süljön. Terítsük rá a pudingos keverékünket is. A tetejére a megpárolt körték kerülnek, amiket 3/4-ig vágjunk be, hogy legyezőszerűen szét tudjuk teríteni. 180 fokos sütőben 40 perc alatt süssük aranybarnára.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: chocolatechillimango.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy az ittas vezetés az egyetlen olyan tényező, amely végzetes balesetekhez vezethet, pedig a valóság ennél jóval árnyaltabb.
Lifestyle
A betörések megelőzése érdekében fontos, hogy figyelj az apró, gyanús jelekre, és ne vedd félvállról őket. Légy elővigyázatos, tarts kapcsolatot a szomszédokkal, és ha bármi gyanúsat észlelsz, ne...
Lifestyle
Az étkezés, a sportolás, az alvás és a vitaminpótlás mellett van még egy olyan dolog, amire érdemes időt, valamint energiát szánnunk szervezetünk támogatása érdekében, különösen a téli időszakban.
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...