Vas
A vas elengedhetetlen a hemoglobin előállításához, amely egy fehérje a vörösvérsejtekben, és segít az oxigén szállításában a tüdőből a test többi részébe. Fontos szerepet játszik az energiatermelésben, a hormonszintézisben, az immunrendszer erősítésében és még a neurológiai fejlődésben is. Az NHS szerint a nők, akik sok vért veszítenek a havi menstruációjuk során, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a vashiányos vérszegénység szempontjából, és szükségük lehet kiegészítésre. A probléma az, hogy a koffein gátolhatja a vas felszívódását – ugyanez igaz az ételekben található vasra is. Rhian Stephenson, táplálkozási terapeuta és az Artah alapítója szerint „a kutatások kimutatták, hogy a kávé és a tea fogyasztása is gátolhatja az ételekből származó vas felszívódását, ezért ha vérszegénységgel küzdünk vagy éppen várandós egy hölgy, és azon dolgozik, hogy növelje a vas szintjét, érdemes különös figyelmet fordítani erre.” Számos tanulmány kimutatta, hogy a polifenolok, különösen a tanninok, szintén megnehezítik a vas kiegészítők hatását. Ezek a teában és kávéban található növényi vegyületek gyakorlatilag megkötik a vasat az emésztés során, csökkentve a felszívódó mennyiséget. Sajnos a koffeinmentes tea vagy kávé sem jelent megoldást, mivel a polifenolok továbbra is jelen vannak.
Fotó: Pinterest